Elkészült az új típusú bilaterális engedélyek prototípusa, megkezdődik a minisztériumi egyeztetés a kérdésben

Az MKFE Árufuvarozási Tanácsa és Elnöksége, továbbá a NiT Hungary és a Fuvosz is alkalmasnak találta az Ignácz József Péter vezetésével működő Engedélygazdálkodási Munkacsoport által előkészített bilaterális közlekedési engedély prototípust arra, hogy azt az Egyesület az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkársága elé terjessze. Az új engedélytípus alkalmazása mellett az MKFE a külföldi fuvarozók előzetes elektronikus regisztrációjának bevezetésére is kidolgozta szakmai javaslatát, amelyet a következő hetekben, az engedélyreformmal párhuzamosan kíván tárgyalni a minisztériummal.

Az MKFE elnöksége júniusban hozott határozatot arról, hogy elkészíti, és a jogalkotók elé terjeszti elfogadásra azt a javaslatcsomagját, amely a külföldi (elsősorban az engedélyköteles) országok fuvarozóinak magyarországi tevékenységének ellenőrzését teszi hatékonyabbá. Ennek érdekében az elnökség megbízta Ignácz József Pétert a javaslatcsomag és az új, egységes, perforációval és további biztonsági elemekkel – pl. hologramos matrica – is ellátott engedélyek prototípusának kidolgozásával. A Tóth István és Illés Ferenc közreműködésével összeállított szakmai anyagot véleményezte és elfogadta az MKFE Árufuvarozási Tanácsa, majd augusztus 15-i ülésén az MKFE elnöksége is.

A társ-érdekképviseletekkel folytatott további egyeztetések részeként a NiT Hungary a szakmai anyag ismeretében már jelezte, hogy támogatja a csomag beterjesztését az ITM elé, a Fuvosz pedig a jövő hétre véglegesíti álláspontját, de előzetesen jelezték, hogy egyetértenek a kezdeményezéssel.

Az új típusú engedélyek bevezetésével a vonalkód vagy QR kód elhelyezése mellett megteremtődik a lehetősége annak, hogy az engedélyeket a perforált ellenőrző szelvények letépésével „érvénytelenítsék” az ellenőrző hatóságok, fel- és lerakóhelyek. Az MKFE javaslata értelmében a jövőben a határőrszervek és ellenőri csoportok mellett a fel- és lerakóhelyeknek is szigorú szabályok betartásával, és az érvényes engedélyek meglétének ellenőrzése után lenne lehetősége árukibocsátásra, vagy átvételre, és a szabályok megszegése komoly, visszatartó erejű bírságtételt vonna maga után.

Az egységes szerkezetű engedélyek bevezetésével párhuzamosan az MKFE javasolja az engedélyek előzetes, elektronikus regisztrációjának kötelezettségét is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az országhatár átlépése vagy magyarországi felrakó esetén az árufelvétel előtt kötelező lesz beregisztrálni a rendszerbe a fuvarfeladathoz tartozó engedély számát, továbbá a járműszerelvény rendszámát, önsúlyát és az áru fel- vagy lerakásának helyét. Fenti adatok alapján a TSM és HU-GO rendszerben nyomon követhetővé válik a jármű mozgása, a súlyadatok alapján a le-és felrakodások ténye is. A nyomon követhetőség mellett, a jogosulatlan fuvarozás gyanúja esetén a rendszer riasztást küldhet a közúti ellenőri csoportok mobil egységein túl a vámhatóság, a határőrség és a rendőrség szolgálatban lévő egységeinek, így a hatóságok megállítással, járművisszatartással érvényesíthetik a szabályok betartását, és a bírságok behajtását.

Az elnökség a szerdai ülésén egyben arról is döntött, hogy a véglegesített, és a társ-érdekképviseletek által is támogatott anyagot Szabó György elnök és Ignácz József Péter elnökhelyettes személyes találkozó keretében terjeszti az ITM elé, ahol a tervek szerint megállapodás születik az engedély bevezetésének menetrendjéről, a kapcsolódó intézkedések előkészítéséről, és az ezzel járó feladatok ütemezéséről.

 

 

 

MKFE kommunikáció

 

"D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft WSZL WSZL Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Nagy Imre Nagy Imre Sascamion Kft. Sascamion Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor MG Sped Kft. MG Sped Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft WSZL WSZL Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Nagy Imre Nagy Imre Sascamion Kft. Sascamion Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor MG Sped Kft. MG Sped Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KOPP KFT. KOPP KFT.