Csaló fuvarozókat kapcsolt le a NAV

Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a NAV – adta hírül az MTI. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével göngyölítette fel a bűnszövetkezetként működő, több fuvarozó vállalkozást irányító csoport tevékenységét.


 

A NAV bűnügyi főigazgató-helyettese, Zámbó Péter egy csütörtöki sajtótájékoztatón számolt be az esetről. Az eredményhez hozzájárult, hogy a NÚSZ Zrt. az adóhatóságnak részletesen elemzett és rendszerezett adatbázisokat küldött, ezekből pedig olyan eseményekre figyeltek föl a NAV-osok, amelyeket egymástól függetlennek látszó cégek követtek el, ám valójában egy bűnszervezethez köthetők. Tehergépjárműveiket az adatok alapján sikerült telephelyekhez kötni, majd ezeken keresztül eljutni az elkövetőkhöz.

Az elkövetők látszólag szabályosan működtek, legális árut szállítottak fuvarozási szerződéssel, de nem fizették a közterheket és az útdíjat, így csaknem 20 százalékkal olcsóbban tudtak fuvarozni.

A 2016-tól 2018-ig be nem fizetett útdíjak utáni bírság eléri a 3,5 milliárd forintot, ennek behajtását a vagyontalan cégek közbeiktatásával lehetetlenítették el. Emellett 129 millió forint áfát, társasági adót és foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékot sem fizettek be. A 6 hónapos felderítést követően tárgyi és okirati bizonyítékokat foglaltak le, 5 gyanúsítottat hallgattak ki, 16 helyen tartottak házkutatást, megtalálták a bűnszervezet teljes könyvelését és elektronikus levelezését, továbbá lefoglaltak 132 tehergépjárművet, 12 luxusautót és jelentős összegű készpénzt, magyarországi és szlovákiai bankszámlákat zároltak, így a zár alá vett vagyon értéke eléri a félmilliárd forintot.

A bíróság két gyanúsítottat házi őrizetbe helyezett, az adóhatóság pedig folytatja a zár alá vehető vagyonelemek felkutatását. Az elkövetők bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt akár 20 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.             Zámbó Péter közölte egyúttal, a szállítmányozás a szervezett bűnözés elleni küzdelem új célpontja, ehhez hasonlóan pedig új területekre terjesztik ki az ellenőrzést.

Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója példaértékűnek nevezte a két szervezet együttműködését és a kapcsolatok bővítését ígérte. Hozzátette egyúttal, hogy a NÚSZ Zrt. célja nem a büntetés, hanem a jogkövetés ösztönzése, de törvényi kötelességük a jogosulatlan úthasználók kiszűrése. Ötéves története alatt a szervezet 1,7 milliárd ellenőrzési eseményt hajtott végre, az állami társaságok és hatóságok munkáját hatalmas adatmennyiséggel támogatja.

Forrás: MTI

 

MKFE-kommunikáció

"VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Kolesza György Kolesza György DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. NTS Kft. NTS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Kolesza György Kolesza György DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. NTS Kft. NTS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft.