Több útépítő munkást is halálra gázoltak az elmúlt években

Az útfelújítási munkálatok kapcsán közleményt adott ki a Magyar Közút Zrt, melyben a társaság a lezárt területek mellett elhaladó járművezetők figyelmét hívja fel a munkások testi épségének és életének védelmére. Az elmúlt években több munkás is életét vesztette útjavítás közben.

A közútkezelő az elmúlt napokban történt balesetekre hivatkozva jelentette meg közleményét. Az M1-es autópályán ugyanis 2019. március 21-én és 23-án egy személygépkocsi és egy kisáruszállító hajtott az elkerített munkaterületre. A váratlanul bevágódó járművektől a munkásokat szerencsére mindkét alkalommal megvédte a mögöttük álló teherautó. Az elmúlt években sajnos nem alakult minden ilyen szerencsésen.


2014. június 30-án Szentkirály és Tiszakécske között egy munkás meghalt, amikor egy autós személygépkocsival behajtott az úton dolgozók közé (cikk »).


2017. december 6-án az M0-ás törökbálinti szakaszán történt hasonló eset. A sérült munkás életét már nem tudták megmenteni (cikk »).


Balesetkutatási szakemberek az efféle eseteket vizsgálva a relatív gyorshajtást és az elégtelen követési távolságot jelölik meg fő okként, valamint azt, hogy sok járművezető csupán az előtte lévő néhány tíz méteres útszakaszt tartja szemmel, és tekintetével nem tájékozódik a messzi távolban zajló forgalmi eseményekről.


A hazai közúthálózatot kezelő Magyar Közút Zrt. (MK) hangsúlyozottan kéri a járművezetőktől, hogy a lezárt területek mellett fokozott óvatossággal közlekedjenek, és csökkentsék sebességüket! A társaság rövid figyelemfelhívó videót is készített, hogy a jövőben elkerülhetők legyen a hasonló, tragikus esetek.

kampányvideó (MK) »

László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Persped Kft. Persped Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. WSZL WSZL Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Lévai László Lévai László HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Persped Kft. Persped Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. WSZL WSZL Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Lévai László Lévai László HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft.