Tájékoztató a Lánchíd rekonstrukciójáról

Tájékoztatjuk tisztelt Tagjainkat, hogy a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központtól (BFTK) kapott információk alapján a Lánchíd rekonstrukciója várhatóan 2019 őszén elindul, és 2021 végéig tart.

A BFTK tavaszi ülésén Nyúl Zoltán, a BKK stratégiai és innovációs igazgatója elmondta, hogy a Lánchíd rekonstrukciónak három eleme van: maga a híd, a Váralagút a budai oldalon, valamint a Széchenyi tér alatti villamos- és közúti aluljáró.


„A közfejlesztési tanács döntése szerint a Lánchíd szélesítésére nem kerül sor, tehát az előző tervek műszaki tartalma eltér a megvalósítandótól, amennyiben kormányhatározat is megerősíti a döntést.” – mondta el a BKK igazgatója. Az új közbeszerzés pályázati határideje reálisan 2019. május vége vagy június eleje. A kormányzati elvárás szerint a projekt 24 hónapos időtartamú, ami 18 hónapos forgalomkorlátozással jár. A rekonstrukciós tervek szerint a Lánchídon marad a kétirányú közúti forgalom, csakúgy, mint az alagútban. A Clark Ádám téren nagyobb felületet kívánnak létesíteni a gyalogosok, kisebbet a közúti közlekedés számára. Az igazgató utalt arra, hogy törekszenek a Duna adta lehetőségek kihasználására, és egy, a Lánchidat mentesítő kompjárat elindítására, amely akár a rekonstrukciót követően is üzemelhet. Gyalogoshíd nincs a tervek között.

VERES Kft. VERES Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Teleki János Teleki János Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VERES Kft. VERES Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Teleki János Teleki János Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft.