A Nemzeti Közlekedési Hatóság közzétette a 2017. évi CEMT pályázati kiírást. A pályázatokat a CEMT pályázati portálon keresztül lehet benyújtani – kizárólag elektronikus úton! A pályázatok benyújtási határideje: 2016. november 20., 24 00 óra.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság közzétette a 2017. évi CEMT pályázati kiírást. A pályázatokat a CEMT pályázati portálon keresztül lehet benyújtani – kizárólag elektronikus úton! A pályázatok benyújtási határideje: 2016. november 20., 24 00 óra.
TimoCom, Európa legnagyobb fuvarozói platformja a különböző alkalmazásaival hozzájárul a járművek optimális kihasználásához, ezzel meghatározó részt vállal a környezetvédelemben. Azt, hogy a logisztikai szoftvereknek milyen hatása van a gazdaságra, illetve a CO2 károsanyag-kibocsátásra, nem olyan régen az olasz GreenRouter vizsgálta, jövőbe mutató eredményekkel.
Tisztelt Tagjaink, Tisztelt Küldöttek! Az MKFE 2016. november 19-én (szombaton), 10:00 órától rendezi meg Elnökségi Fórumát a budapesti Holiday Inn hotelben, amelyre Wáberer György elnök, valamint az Egyesület Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önöket!
Amennyiben még nem regisztrált, kérjük, részvételi szándékát haladéktalanul jelezze Árvay Tivadarnak az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 06 (1) 252-0688/226 telefonszámon.
![]() |
Tisztelt Tagjaink, Tisztelt Küldöttek! Az MKFE 2016. november 19-én (szombaton) 10:00 órától rendezi meg Elnökségi Fórumát a budapesti Holiday Inn hotelben, amelyre Wáberer György elnök, valamint az Egyesület Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önöket!
A folyamatosan érkező regisztrációk miatt a jelentkezési határidőt 1 héttel meghosszabbítjuk. Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb november 4-én 12:00 óráig jelezze az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
Felmondta a szerződést a GSM Protect Kft.-vel a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A Bevallási Közreműködő ügyfelei november 17-ig tudnak úthasználatot bevallani rajta keresztül.
Tisztelt Tagunk! Az MKFE 2016. november 19-én (szombaton) rendezi meg Elnökségi Fórumát a budapesti Holiday Inn hotelben, amelyre Wáberer György elnök, valamint az Egyesület Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önt! Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. október 27-ig jelezze az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
![]() |
Az NKH-tól kapott előzetes szóbeli tájékoztatás szerint a 2017. évi CEMT engedélyekre történő pályáztatás kizárólag elektronikus formában fog történni, várhatóan 2016. november eleji kihirdetéssel. |
A Kormány 1560/2015. (VIII. 7.) határozatának 9. pontja értelmében a logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások versenyképességének növelése érdekében növelni kell a hazai kamionparkolók számát, javítani szükséges a felszereltségüket és védettségüket. Az MKFE a kormányhatározat mielőbbi megvalósulása érdekében tagjai részvételét kéri egy országos közúti szolgáltató állomás hálózat tervezéséhez, kiépítéséhez, működtetéséhez.