Országos ellenőrzést tartanak ma a vasúti átjárókban

Országos ellenőrzést tart a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárókban 2019. június 6-án, a nemzetközi útátjárós biztonsági napon - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a rendőrök országosan több mint hatvan helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket.

Vizsgálják továbbá a közúti-vasúti kereszteződések állapotát, a vágányok melletti területeket, az útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát.

A szervezők ismertették: 2018-ban a MÁV és a MÁV-pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben nyolcvankilenc ütközés és gázolás történt. Ez hattal több, mint 2017-ben, de a tavalyi utolsó negyedévben 22-ről 17-re, idén január-májusban 25-ről 20-ra csökkent a balesetek száma az előző évek azonos időszakaihoz képest. 2019-ben május végéig húsz baleset - öttel kevesebb, mint 2018 azonos időszakában - történt az átjárókban. A balesetekben heten haltak meg és négyen súlyosan megsérültek.

A MÁV felhívta a figyelmet arra, hogy a balesetek az autóvezetők figyelmetlensége és a KRESZ megszegése miatt következnek be. Az utazási szezon, valamint az iskolai nyári szünet közeledtével különösen fontos, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok - az előírásokat betartva - körültekintően közlekedjenek.

(forrás: MTI)

MKFE kommunikáció

Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NTS Kft. NTS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lévai László Lévai László TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Végvári András Végvári András TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NTS Kft. NTS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lévai László Lévai László TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Végvári András Végvári András TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft.