Az útdíjemelés elhalasztását kérik az érdekképviseletek

Az útdíjak befagyasztását, a 2021-es díjemelés elhalasztását kérik az érdekképviseletek a kormányzattól, hangsúlyozva, hogy a tavasszal elfogadott inflációkövető útdíj bevezetésével továbbra sem értenek egyet a szakmai szervezetek, ezért a szabályozás újragondolását szorgalmazzák.
Az dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak és Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárnak címzett levélben az MKFE, a NiT Hungary és a FUVOSZ rámutat, hogy épp a koronavírus első hullámának kezdetén került sor legutóbb – előzetes egyeztetés nélkül – díjemelésre (3,4%), amelyet 2019-ben egy példátlanul magas, egyes kategóriákban 30 százalékot is meghaladó tarifanövekedés előzött meg.

„Rövid időn belül több alkalommal növekszik az európai összehasonlításban is drágának számító magyar e-útdíj” – hívják fel a jogalkotók figyelmét az érdekképviseletek a levélben, amelyben azt szorgalmazzák, hogy az inflációkövető útdíjfizetési rendszer alkalmazását legalább egy évvel halassza el a kormány. Az érdekképviseletek egyben arra is javaslatot tettek, hogy a jogszabályt – amennyiben marad a jelenlegi rendszer – korrigálják akként, hogy az útdíjszedőnek legkésőbb a díjemelést megelőző év október 1-ig kötelező legyen kihirdetnie a következő évi tarifákat, hogy a vállalkozások ennek ismeretében tárgyalhassanak a tendereken a megbízókkal.

A teljes levelet IDE» kattintva olvashatja el.

MKFE Kommunikáció

 

 

Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gál Sándor Gál Sándor MG Sped Kft. MG Sped Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gál Sándor Gál Sándor MG Sped Kft. MG Sped Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt.