600 milliárdos fejlesztés Kelet-Magyarországon

Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter pénteken bemutatta a „Debrecen 2030 komplex fejlesztési programot”,  miután új beruházásokról egyeztetett a város polgármesterével és a térség országgyűlési képviselőivel.

Mint a szakminiszter még júniusban bejelentette: a kormány jóváhagyta a hajdúsági megyeszékhely 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, melynek célja, hogy Debrecen Kelet-Magyarország központja legyen. A nagyívű elképzelés akár az elkövetkezendő egy évszázadra is meghatározhatja a város jövőjét.

A 600 milliárd forintos projekt öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés. Palkovics László miniszter Debrecen polgármesterével áttekintette az út-, vasút- és energetikai infrastrukturális fejlesztések lehetőségét, valamint a megyét érintő infrastrukturális beruházások és a határátkelők fejlesztési kérdéseit.

Papp László polgármester elmondta: jól haladnak a BMW-autógyárhoz köthető beruházások a város északnyugati ipari parkjában. Hozzátette: 2021-ben megkezdődik a keleti elkerülőút hatástanulmányának elkészítése, és folytatódik a 471-es főút építése is. Ezentúl az M3-as és M35-ös autópályák csomópontjában kiépítik a teljes leágazást, ami azt jelenti, hogy Debrecen és Nyíregyháza között teljessé válik a közvetlen autópálya-kapcsolat.


teljes közlemény »


forrás: ITM/MTI

Dömötör Tamás Dömötör Tamás DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. WSZL WSZL KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Ivanov György Ivanov György Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. VERES Kft. VERES Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Végvári András Végvári András Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Lévai László Lévai László László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. WSZL WSZL KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Ivanov György Ivanov György Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. VERES Kft. VERES Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Végvári András Végvári András Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Lévai László Lévai László László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT.