Munkaügyi iratok vizsgálatára kiterjedő hatósági ellenőrzések

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy elindultak az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 99. §-a, valamint a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság tevékenységéről szóló 115/2021. (Ill. 10.) Korm. rendelet alapján hivatalból a munkaügyi iratok vizsgálatára kiterjedő hatósági ellenőrzések, melynek keretén belül többek között a hatóság az Akr. 65. § (1) bekezdése, valamint 105. § (1) bekezdése alapján munkaügyi iratok bemutatását és adatközlést rendel el.

A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény alapján 2021. március 01. napjától a munkaügyi hatóság feladat- és hatáskörét a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság vette át. Egyúttal hatályát vesztette a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény. 

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy a munkaügyi irataik hatályosságát célszerű időközönként felülvizsgálniuk.

 


  Bővebben a Bagolyban» olvashatnak erről, ahol arról is tájékozódhatnak, hogy miket ellenőriz a hatóság, és miként kell a kötelezésnek eleget tenni.  
1. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság eljárás és az új szankciók»
2. A foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzésről »

 MKFE Jogi Csoport

PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teleki János Teleki János CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Gál Sándor Gál Sándor "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teleki János Teleki János CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Gál Sándor Gál Sándor "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft.