Megjelent a Közúti Fuvarozási Árindex: a 30 %-os díjemelés is indokolt!

A 2022 első félévében jelentkezett költségnövekedést a nemzetközi fuvarozás esetében 22,1%-os, a belföldi fuvarozás esetében 23,2%-os díjemelés kompenzálná (a 2021-es díjszinthez képest) – derül ki a DigiLog Consulting friss közleményéből. A 2022 első féléves KFX adatait elemezve a 2022 teljes évre vonatkozó áremelkedési prognózisát a korábbi átlagos 21%-ról 30%-ra korrigálta a független tanácsadó cég.

„A fuvarozás költségeinek emelkedésből fakadó, kényszerű díjemelés mértéke már 2022 első félévben elérte a korábban egész évre becsült 21% -os szintet. Mivel a költségek növekedése várhatóan a második félévben is folytatódik, kénytelenek vagyunk emelni az idei előrejelzésünkön” - áll a DigiLog Consulting, a Közúti Fuvarozási Árindexet 2022-ben bevezető tanácsadócég közleményében.

Lajkó Ferenc a DigiLog Consulting ügyvezetője egyben rámutatott, hogy a költségek magas szintje már az év első felében 22-23%-os fuvardíjnövekedést indokolt volna, ezzel szemben a fuvarozók csak 13-15%-os díjemelést tudtak elérni a piacon.

„Ennek is köszönhető, hogy a második negyedévben már enyhe kapacitáshiány jellemezte a közúti szektort” – fejtette ki a szakember, hozzátéve, hogy a megbízóknak figyelnie kellene a fuvarozó partnereikre, hiszen a késztermékek, alapanyagok és félkésztermékek 70-75 százalékát közúton vagy közúton is szállítják Európában, s ennek a szállítási módnak nincs alternatívája, hiszen a vasúton is jelentős a díjemelkedés és kapacitás sincs korlátlan mennyiségben.


  A Közúti Fuvarozási Árindex aktuális (tény adatokon alapuló) értéke 2022 II. negyedévre vonatkozóan 
Nemzetközi közúti fuvarozás esetében:122,1%              (előrejelzés 2022. teljes: 129,8%)
Belföldi közúti fuvarozás esetén: 123,2%                           (előrejelzés 2022. teljes: 130,3%)
(2021=100%)






A DigiLog Consulting teljes közleményét IDE» kattintva olvashatja el

Korábbi KFX adatok
2022. Q1»

2020/2021; 2021/2022»

MKFE Kommunikáció



Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Persped Kft. Persped Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. STV Kft. STV Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Teleki János Teleki János Bertók Zoltán Bertók Zoltán "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Persped Kft. Persped Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. STV Kft. STV Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Teleki János Teleki János Bertók Zoltán Bertók Zoltán "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft.