Barna Zsolt elnök ünnepi köszöntője

Tisztelt Tagjaink! Kedves Kollégák! 2022 utolsó napjaihoz közeledve itt az idő, hogy megpihenjünk, hátradőljünk és családunk, szeretteink körében élvezzük néhány napig a nyugalmat, csendet, az ünnep meghittségét. Ezúton kívánok Önöknek és szeretteiknek békés karácsonyt, sikerekben, eredményekben gazdag boldog új évet, a munkájukhoz kitartást és jó egészséget a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnökségének, minden testületének és tisztségviselőjének, valamint munkaszervezetének nevében.

Kedves Kollégák! Ismét van mit kipihennünk. Hiszen bár azt hihettük, hogy a 2021-es koronavírus járványt követően már nem sok meglepetés érheti a szakmát, 2022 bebizonyította, hogy mindig van új, és a korábbinál is nehezebb kihívás, amivel szembe kell néznünk. Ez az év egy drámai fegyveres konfliktust, a világgazdaság egészét megrengető háborút hozott, amely súlyosan érinti a logisztikai ágazatot, a magyar, az EU-s és a világ ellátási láncait. Előbb a kereskedelmi árukra kivetett korlátozások, majd az uniós járművek és gépjárművezetők mozgásának tilalma, s végül az energiahordozók ellátási zavarai hozták nehéz helyzetbe a fuvarozókat. November végén a gázolajhiány már-már kritikus, az ellátási lánc leállásával fenyegető viszonyokat teremtett Magyarországon, nem véletlenül állt ki folyamatosan és következetesen – s végül sikerrel – az ársapka eltörlése mellett az MKFE az elmúlt hónapokban.

De megoldottuk a nehézségeket! Ha tehettük, segítettük egymást közvetlenül is, összefogtunk a társszervezeteinkkel, napi szinten egyeztettünk a hatóságokkal, szaktárcával, gazdasági szereplőkkel. És bár viharos körülmények között tevékenykedtünk, s továbbra is az egyik legaggasztóbb kérdés a gépjárművezető hiány, összességében mégis elmondhatjuk, hogy 2022 nem volt eredménytelen a logisztikai ágazat, azon belül a közúti áru- és személyszállító vállalkozások számára.

Bizton állíthatjuk, hogy 2023 is tartogat még újabb kérdőjeleket, de bízunk abban, hogy a világot uraló negatív hangulat megfordul, és újra normális, de leginkább békés életet élhetünk majd, ami pozitív változást jelenthet a szakma számára is. Örömteli és bizakodásra ad okot, hogy újra van nevében is deklaráltan közlekedésért felelős minisztériumunk és miniszterünk. Ahogy az is, hogy államtitkári szinten is szakértő kezekben maradt a szakmánk, és valóban elérhető közelségbe került néhány érdekképviseleti kezdeményezésünk lezárása – a GKI-felújító képzések rendszerének átalakítása és a közlekedési korlátozási rend felülszabályozása. E kérdésekben az utolsó egyeztetések zajlanak, s ha némi csúszással is, de a jövő év első heteiben, kihirdetésre kerülhetnek az új szabályok.

Kedves Kollégák! E nehéz, de mégis eredményes év végén engedjék meg, hogy megköszönjem Önöknek a kitartásukat, támogatásukat, amellyel hozzájárultak a magyar logisztikai ágazat működtetéséhez, s amelynek köszönhetően a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete is újabb sikerekről tud rövidesen – már hivatalosan is – beszámolni. Néhány napra most mégis pihenjünk meg, élvezzük az ünnep nyugalmát, éljük át a meghitt pillanatokat, hogy aztán újult erővel folytathassuk a közös munkát az új esztendőben!

Ezúton kívánok Önöknek és szeretteiknek békés karácsonyt, sikerekben, eredményekben gazdag boldog új évet, a munkájukhoz kitartást és jó egészséget a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnökségének, minden testületének és tisztségviselőjének, valamint munkaszervezetének nevében.

2022. december 23.

                                                                                                           Tisztelettel:

                                                                                                                                                   Barna Zsolt
                                                                                                                                                        elnök

TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Végvári András Végvári András Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Teleki János Teleki János KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Ivanov György Ivanov György KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Végvári András Végvári András Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Teleki János Teleki János KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Ivanov György Ivanov György KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft.