NGM közlemény: újabb mérföldkő a hazai fuvarozók megerősítésében

Hatályba lép vasárnap az a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja - ismerteti a szaktárca az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Mindeközben számos piacvédelmi intézkedést és adminisztrációs könnyítést magába foglaló második intézkedéscsomaggal folytatódik a munka az ágazat versenyképességének javítása és a magyar gazdaság találkozásipont-jellegének megerősítése érdekében - jelezték.

A közleményben hangsúlyozzák: az infláció visszaszorítását követően a kormány 2024-ben helyreállítja a gazdasági növekedést. A dinamikus, 4 százalékos gazdasági növekedés elérése érdekében meg kell erősíteni a gazdaság vérkeringését jelentő fuvarozási, logisztikai ágazatot. A kormány célja, hogy a logisztikai ágazat megduplázza nemzetgazdasági részesedését, azaz teljesítménye 2030-ra elérje a GDP 10 százalékát. A kormány szándéka, hogy a hazai logisztikai vállalkozások minél nagyobb mértékben vegyék ki részüket a következő évek ipari, gazdasági bővüléséből, az ebből származó bevételek a magyar vállalkozásokat gyarapítsák, ezáltal tovább erősítve a gazdaság szuverenitását és önellátó képességét.

A vasárnap hatályba lépő versenyképességi csomag ezen célok elérését szolgálja. A jogszabály-módosítás elsődleges célja, hogy tisztességes piaci viszonyokat teremtsen, és megvédje a hazai fuvarozókat az engedéllyel nem rendelkező, Magyarországon fuvarfeladatokat teljesítő külföldiek térnyerésétől. A szabályozás a fuvarozók javaslatára bevezeti a minimális szolgáltatási díjak rendszerét, vagyis a minimális szolgáltatási alapdíjat, a rakodási és raklap válogatási díjat, valamint az állásidőre járó díjat, továbbá maximálja a fuvarozásban részt vevő alvállalkozók számát.

A második intézkedési csomag - amelynek előkészítése a fuvarozókkal együttműködve folyamatban van - továbbá intézkedéseket fogalmaz meg a jogellenesen fuvarozók visszaszorítására irányuló ellenőrzések megerősítése, a fuvarozással összefüggő hatósági ügyintézés gyorsítása érdekében. A hazai fuvarozók támogatása és segítése érdekében emellett a kormány külön operatív szervezetet hozhat létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetésével, a fuvarozói szervezetek bevonásával. A szervezet célja az lesz, hogy a kormány elé kerülő javaslatokat az ágazat növekedési szempontja szerint vizsgálja és azt a gyakorlatban is érvényesítése - áll a közleményben.

Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a jogszabályok hatályba lépése kapcsán megfogalmazta, hogy "a kormány intézkedései érdemben járulhatnak hozzá a hazai fuvarozók megerősítéséhez, lendületet adva a magyar logisztikai ágazat teljesítményének és kapacitásnövelésének. A kormány és a fuvarozók közötti együttműködés példaértékű, folyamatosan zajlanak az egyeztetések, amelynek köszönhetően korábban arról is döntött a kabinet, hogy megemeli a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összegét".

A minimális szolgáltatási díjak, valamint a fuvarozói alvállalkozók bevonásával kapcsolatos új szabályok alkalmazásának segítése és támogatása érdekében a fuvarozó szervezetek az NGM-mel együttműködve gyakorlati útmutatót is készítettek, amely a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete honlapján» mindenki számára elérhető - tájékoztat közleményében a minisztérium.


A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024. január 28-i közleménye »

(Forrás: MTI)

Korábbi cikkeink a témában:

KÁSZ – a felelős és fenntartható üzletpolitika alapja a közúti fuvarozásban és szállítmányozásban»

Január 28-tól módosul a KÁSZ»



MKFE Kommunikáció
ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Lévai László Lévai László Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. WSZL WSZL HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Lévai László Lévai László Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. WSZL WSZL HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft.