Újabb kormányhatározat a fuvarozói versenyképesség érdekében

Újabb kormányhatározat a fuvarozói versenyképesség érdekében

Újabb kormányhatározat a fuvarozói versenyképesség érdekében

A Magyar Közlöny 2024. február 22-én este megjelent 19. számában» kihirdették a hazai fuvarozói ágazat versenyképesebbé tétele érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1033/2024. (II. 22.) Korm. határozatot. Ebben a kormányzat egyértelműen deklarálja, hogy a hazai logisztikai ágazat versenyképességének növelése egyaránt lényeges makrogazdasági szempontból annak gazdasági súlya, Magyarország kiemelt iparágainak kiszolgálása, valamint a kereskedelem zavartalansága fenntartása szempontjából. Továbbá a Kormány egyetért a fuvarozók piacvédelmének érdekében végzett közúti ellenőrzés hatékonyságának fokozásával. A Kormány a 2015-ben kihirdetett 1560-as kormányhatározathoz hasonlóan a fuvarozói versenyképességet elősegítő és piacvédelmet erősítő javaslatok kidolgozását várja az illetékes tárcáktól: a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Közigazgatási és területfejlesztési miniszterektől.

Regisztráljon a tovább olvasáshoz …

HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Lévai László Lévai László Nagy Imre Nagy Imre STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Lévai László Lévai László Nagy Imre Nagy Imre STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft.