Hazánk feloldja a járványügyi importkorlátozásokat

Hazánk feloldja a járványügyi importkorlátozásokat

A hazánkban március elején kitört súlyos száj- és körömfájásjárvány okán számos környező ország korlátozásokat vezetett be a magyar eredetű mezőgazdasági termékekre. Ezek közül is elsősorban az élő állatra, különösen a veszélyeztetett párosujjú patásokra (sertés, juh, kecske, szarvasmarha), valamint a hozzájuk kapcsolódó termékekre születtek korlátozások Lengyelország, Csehország, Horvátország, Szlovénia és Románia vonatkozásában, amelyre válaszul a magyar kormány 2025. május 9-én viszonossági intézkedést léptetett életbe. Mivel a környező országok megszüntették korlátozásaikat, Magyarország 2025. május 17-én hatályon kívül helyezte a korlátozó intézkedéseket.

Az említett országok vonatkozásában a néhány napig életben lévő rendelet értelmében importkorlátozást vezettek be, amely azt jelentette, hogy kizárólag abban az esetben léphetnek be bizonyos mezőgazdasági termékekkel Magyarország területére, ha tranzitműveletet hajtanak végre és a belépéstől számított öt napon belül igazoltan elhagyják az ország területét. A szállítmányokat a rendőrség és a NAV együttesen ellenőrizte, ehhez pedig az útdíjra és a tengelysúlymérésre vonatkozó adatokat is felhasználták.


A rendelet eredetileg a hatálybalépéstől számítva három hónapig, azaz 2025. augusztus 31-ig lett volna érvényben. Az érintett termékek és veszélyeztetett állatok körét pedig a rendelet 1. melléklete határozta meg az EU 2018/1882-es rendeletének melléklete alapján.


az importkorlátozásról szóló 94/2025. (V. 8.)-as kormányrendelet szövege »

az EU járványügyi korlátozásokról és a veszélyeztetett állatokról szóló rendeletének magyar nyelvű szövege »


Frissítés (2025. május 19). – Azonnali hatállyal megszüntették az intézkedéseket

A Magyar Közlöny 2025. május 17-én megjelent 57. számával kihirdették a 107/2025. Korm. rendeletet. Ez a rendelet hatályon kívül helyezte a 2025. május 9-én életbe léptetett, Lengyelország, Horvátország, Csehország, Szlovénia és Románia területéről történő, bizonyos termékkörökre bevezetett importkorlátozásokat. A döntés indokolása szerint az indokolatlan tagállami korlátozások megszűntek, így indokolttá vált a viszonossági alapon bevezetett hazai szabályozás kivezetése. Az eredetileg augusztus végéig tervezett intézkedést tehát 2025. május 18-án máris megszüntették.

 

Teherporta Kft. Teherporta Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lévai László Lévai László SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NTS Kft. NTS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lévai László Lévai László SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NTS Kft. NTS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft.