Forma-1 forgalomkorlátozásokkal (2025)

Forma-1 forgalomkorlátozásokkal (2025)

2025. augusztus 1-3. között rendezik meg idén a Forma-1 Magyar Nagydíjat. A közlekedőknek ezért pénteken, szombaton és vasárnap Mogyoród térségében forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk, mely az M3-as autópályát is érintheti. A háromnapos eseményre háromszázezer nézőt várnak.

A rendezvény programjai alatt a környező utakat a rendőrség fogja biztosítani. Korlátozás és forgalmi rend-változás lép életbe Szilasligeten, Mogyoródon, valamint az M3-as autópálya közeli szakaszán. Az egyes utak és utcák egyirányúsításáról a rendőrség dönt.


A sportesemény legkiemelkedőbb része a vasárnap 15:00 órakor kezdődő futam lesz. A környékbeli közutakon ezért a verseny előtt és 17:00 óra után torlódásokra kell készülni. Számolni kell azzal is, hogy a verseny végeztével az összes néző egyszerre kíván majd hazaindulni, így az arra közlekedőknek hosszabb menetidővel kell kalkulálniuk.


Magyarországon a kamionstop ezen a hétvégén a szokásos nyári rend szerint szombaton 15:00 órakor kezdődik, és vasárnap 22:00 óráig tart.


az ORFK közleménye a forgalmi rend változásáról »

 

Gerulus Kft. Gerulus Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Lévai László Lévai László Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NTS Kft. NTS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Végvári András Végvári András Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Lévai László Lévai László Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NTS Kft. NTS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Végvári András Végvári András Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft.