Dübörögnek a kamionok Hajdúszoboszlón

Dübörögnek a kamionok Hajdúszoboszlón

Csütörtökön nyitotta meg kapuit a XIV. Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozó, péntek délutánra pedig szinte teljesen megtelt a repülőtér területe szebbnél szebb járművekkel. A programdús hétvége a péntek esti kamionos felvonulással vette kezdetét, több mint 200 járműből álló konvoj gördült végig Hajdúszoboszló utcáin. Idén az MKFE is részt vett a rendezvényen, ahol számos MKFE-tag is képviselteti magát.

Néhány jármű, amelyet lencsevégre kaptunk az MKFE-tagvállalkozások flottájából.

   



Az Alba-Zöchling Kft. 1989-ben alakult, a szakmában az egyik első hazai szállítmányozó cégként, és mára egy jelentős méretű középvállalattá nőtte ki magát. Folyamatosan bővülő gépjárműparkjuk jelenleg 155 darab legkorszerűbb, EURO6-os környezetvédelmi besorolású tehergépkocsiból áll. 


A DO-MO Trans szállítmányozási cég 1994-ben jött létre. A nemzetközi és belföldi árufuvarozáson túl tartálytisztítással foglalkozik, tagja az EFTCO-nak (Európai Mosó Szövetség). 


A 34 éve megalakult Gartner Intertrans Hungária Kft. mára Magyarország második legnagyobb nemzetközi fuvarozási vállalatává nőtte ki magát.


A Gégény Transz 1998-as alapításától fogva belföldi fuvarozással, illetve szállítmányozással foglalkozik. A cégvezető, Gégény Tamás szakmai tevékenységét és közéleti szerepvállalását 2023-ban a VOSZ által alapított Év vállalkozója díjjal ismerte el, 2022-ben pedig az Év felelős vállalkozója elismerésben részesült.

       


A Hunland 1992 óta kapocs az állattenyésztők és kereskedők között. Szerteágazó szolgáltatásainkkal gyors és hatékony megoldásokat kínálnak partnereik számára az agrárpiacon. Missziójuk egyik alapköve az állatokkal való méltóságos bánásmód. Kíméletes és professzionális szállítási módszerükkel az állatok mindig „business osztályon” utaznak.

       


A K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft. 1989-ben alakult 100%-ban magyar családi tulajdonú vállalkozásként. Az elmúlt évtizedek kitartó és odaadó munkájával, etikus és transzparens működésével a vállalkozás egyre sikeresebbé vált, és folyamatosan fejlődött. Ennek köszönhetően 2025-ben is megkapta a Dun & Bradstreet tanúsítványát, ami azt jelenti, hogy a K&V továbbra is a pénzügyileg legstabilabb, legmegbízhatóbb magyar cégek közé tartozik.

       


A Supernova nagy hangsúlyt fektet a fiatal generáció támogatására, mentorprogramjukon keresztül a pályakezdőkkel és a pályaváltókkal akarják megszerettetni a fuvarozószakmát, másik missziójuk pedig, hogy a sporton keresztül érjék el a Z-generációt. Ennek érdekében számos olyan eseményt támogat, amely ugyanezt tűzi zászlajára. A Sztárbox kiemelt támogatójaként ott lesz augusztus 16-án a budapesti Hősök terén is, ahol a 100 éves magyar ökölvívást ünnepelve 100 pár bokszol, és ahol Kokó és Madár is ringbe lép.

       

 

Az idén 35 éves Trans-Sped egyedi kamionjával ünnepli ezt a jubileumi évet. A fuvarozás és szállítmányozás a cég legrégibb tevékenysége, de ma már komplex logisztikai szolgáltatásokat kínál országszerte és nemzetközi viszonylatban. A  Trans-Sped magyar családi tulajdonban lévő vállalat, közel 700 munkavállalót foglalkoztat és 180 gépjárművel rendelkezik, ahol a kezdetektől kiemelten fontos a családbarát légkör és a szerethető munkakörnyezet ápolása. Flottájuk átlagéletkora másfél év, ezzel is törekszik a fenntarthatóságra és a gépjárművezetők kényelmére. Büszkék arra, hogy 2024-ben az Év Fenntartható Fuvarozó díjat nyerték el. 

        


És még néhány tagunk, akik velünk együtt ünnepeltek: WSZL, László Pekárik Internationale Transporte, Transintertop 

              

 

 

"Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gál Sándor Gál Sándor BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gál Sándor Gál Sándor BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT.