Húsvéti kamionstop Magyarországon — 2011


a kamionstop tavaszi menetrendje szerint


2011 húsvétján Magyarország útjain a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás nemzetközi és belföldi forgalomban közlekedőknek egyaránt:

április 23-án (nagyszombaton) 22:00 órakor kezdődik,
és
április 25-én (húsvét hétfőn) 22:00 óráig tart.


Mint minden évben, idén márciustól is kezdetét vette a kamionstop tavaszi rendje: ez annyit tesz, hogy véget ért az EURO 3-4-5-ös járművek nemzetközi fuvarjainak téli mentessége; így tehát március óta a kamionstop nekik is kötelező: a tiltás egyaránt vonatkozik mind a belföldi, mind a nemzetközi fuvarfeladatot végző, 7,5 t össztömeg feletti tehergépjárművekre. A külföldről hazatérőknek a határtól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig történő, szokásos „hazagurulási lehetőséget” pedig majd csak a nyár hozza meg; arra ugyanis július 1-jétől augusztus 31-ig ad teret a kormányrendelet.


A már ismert kivételes rakományokkal közlekedők (romlandó élelmiszer, élőállat stb.) a fentiektől függetlenül természetesen változatlanul mentességet élveznek a hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozások alól. A részleteket és kivételeket a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet rögzíti (MEGNYITÁS).


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »

* * *

Minden kedves Tagunknak és Ügyfelünknek boldog húsvéti ünnepeket, a gépkocsivezetőknek biztonságos hazaérkezést kívánunk!

* * *

OVIT ZRt. OVIT ZRt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gerulus Kft. Gerulus Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. K és V KFT. K és V KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gál Sándor Gál Sándor Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gerulus Kft. Gerulus Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. K és V KFT. K és V KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gál Sándor Gál Sándor Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt.