Featured

Augusztusi kamionstop Magyarországon

A kamionstop nyári rendje szerint


2011 augusztusában Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás továbbra is a nyári rend szerint alakul, azaz szombatonként 15 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22 óráig tart. Ettől eltérő rend csak a nemzeti ünnepünkön lesz, akkor ugyanis reggel 8 órakor kell megállniuk a kamionoknak.

A korlátozás alapesetben mind a belföldi, mind pedig a nemzetközi fuvarfeladatot teljesítő tehergépkocsikra vonatkozik, azonban júliusban és augusztusban él az a kedvezmény, hogy a korlátozás tartama alatt külföldről hazafelé érkező járművek „elgurulhatnak” a magyarországi telephelyig vagy első lerakóhelyükig olymódon, hogy nem veszik igénybe a rendelet 3. mellékletében felsorolt 19 útszakaszt.

Fontos változás, hogy a vonatkozó jogszabály módosítása miatt a fent említett mellékletben felsorolt útszakaszokat júliusban és augusztusban több olyan jármű sem használhatja, mely más hazai úton egyébként alanyi mentességet élvez.


amely járművek egész évben kivételesek »

amely járművek egész évben kivételesek, de júliusi és augusztusi kamionstop alatt nem hajthatnak fel 19 útszakaszra »


2011 augusztusában Magyarországon tehát az alábbiak szerint alakul a hétvégi korlátozás:

» augusztus 6. (SZO) 15:00 órától augusztus 7. (V) 22:00 óráig
» augusztus 13. (SZO) 15:00 órától augusztus 14. (V) 22:00 óráig
» augusztus 20. (SZO) 08:00 órától augusztus 21. (V) 22:00 óráig (nemzeti ünnep)
» augusztus 27. (SZO) 15:00 órától augusztus 28. (V) 22:00 óráig (feloldva)


A részleteket és kivételeket a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet rögzíti (MEGNYITÁS).

 

NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Végvári András Végvári András Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Bíró Tamás Bíró Tamás WSZL WSZL Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Végvári András Végvári András Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Bíró Tamás Bíró Tamás WSZL WSZL Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft.