Featured

Tehergépjármű-razzia lesz Budapesten egész ősszel

Negyed éven keresztül tartó ellenőrzés-sorozatot tartanak Budapesten, mert a behajtási engedély használatára kötelezett tehergépjárműveknek csak 19 %-a váltja ki a jogosultságot igazoló narancssárga kartonszelvényt — jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ és a hozzájárulásokat kiadó Parking Kft.

A főváros egész területére kiterjedő, szigorított ellenőrzést a Parking Kft., a BRFK, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Fővárosi Közterület-felügyelet összehangoltan végzi. Az akciósorozat megállításos módszerrel és kamerás ellenőrzéssel egyaránt zajlik. A bírság 150 ezer forintig terjedhet, mely az üzembentartót terheli, a gépkocsivezetőknek pedig 3 büntetőpontot osztanak — áll a közleményben.


Mint egyesületünk júliusban felhívta a figyelmet: nyár közepén kamerarendszert helyeztek üzembe Budapesten, hogy így ellenőrizzék a tehergépjárművek behajtási engedélyeit. A kameraképekből megnézhető ugyanis, hogy a vizsgált útszakaszon egy adott időben milyen rendszámú tehergépjárművek haladtak el; s ezek a rendszámok szerepeltek-e akkor az engedélyezettek között. A mostani közlemény azt sugallja: a „bekeményítést” egy — szintén júliusi — próbakamerás ellenőrzés indokolja, melyből kiderült, hogy a tehergépkocsik négyötödének nincs behajtási engedélye.


Tovább a közleményhez »

A behajtási engedély kiadója: tovább a Parking Kft. honlapjára »

MKFE-szolgáltatás: segítünk tagjainknak az elkészült engedélyek kézbesítésével »

 

Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Lévai László Lévai László COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Lévai László Lévai László COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft.