Építkeznek — bezárt a Március 15. téri turistabusz-parkoló

Főként a kirándulóbuszokkal Budapesten közlekedő személyszállítókat érinti az ősszel beharangozott és novemberben megkezdett belvárosi rekonstrukció, mely nemcsak átrajzolta a főváros V. kerületének forgalmi rendjét, de a parkolást is megnehezíti. November végén lezárták a Mátyás Pince előtti turistabusz-parkolót.

Mint októberben beszámoltunk róla: az Erzsébet-híd pesti hídfőjének környékét, nevezetesen a Ferenciek terét és a Március 15. teret teljes egészében átépítik. A környéket várhatóan másfél éven keresztül, egészen 2014 tavaszáig markológépek veszik birtokba. Az önkormányzat és a városépítészek törekvése az, hogy a Belváros mentesüljön a tranzit-forgalomtól, és emberléptékű városrész legyen. Noha az építkezés és az azt követő új forgalmi rend szűk keresztmetszete sokaknak fog fejfájást okozni, mégsem elvetendő ötlet a Belváros arculatának átszabása, tekintve, hogy a forgalmi terhelés messze túl van azon a mértéken, melyre ezeket az utcákat évtizedekkel ezelőtt méretezték. De mi lesz a buszokkal?


Az építkezések miatt a Ferenciek terén lezárták az Y alakú jármű-aluljárót, s 2012 novemberének utolsó napjaiban bezárt a Mátyás Pince előtti turistabusz-parkoló is a Március 15. téren — erősítette meg kérdésünkre válaszolva a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás illetékese, aki a turistabuszok vezetőinek az V. kerület többi parkolóját ajánlotta várakozásra, nevezetesen a Lánchíd pesti hídfőjének parkolóját, a Szent István Bazilika melletti teret, valamint a Belgrád rakpart két buszparkolóját (leszállóhelyét). A személyszállítók felhördülése azonban teljesen jogos, hiszen a nagy járművekkel nemcsak a parkolás, hanem már önmagában a közlekedés is igazi mutatvány. (A cikk a kép alatt folytatódik).


Kirándulóbusz manővere a budapesti Andrássy úton. Túra vagy tortúra...?


 
A belvárosi átalakítás komolyan fenyegeti a budapesti turizmust, mert a Mátyás Pince előtti buszparkolónak kulcsszerepe van a főváros idegenforgalmában — szögezte le egyesületünk Személyszállítási Tanácsának elnöke, Nedeczky Tibor a Népszavának adott, 2012. október 30-i interjújában, melyben a társelnök arra is felhívta a figyelmet: naponta több száz turista fordul meg az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, és alig van szabad hely a buszoknak.

A személyszállítási szakember méltatlankodásának jogosságát az is alátámasztja: a fővárosba érkező turistákra minden vendéglátós, szálloda és kereskedő bevételi forrásként tekint. Nekik és járműveiknek is nagyobb odafigyelés járna tehát, nem beszélve a magyar vidékről felözönlő múzeum- és színházlátogatókról, valamint az iskolai osztályokról, melyek egy-egy budapesti látogatásuk alkalmával súlyos pénzeket hagynak a fővárosban, buszos parkolásuk azonban megoldatlan.


Noha 2014 tavaszáig még másfél évet kell várni arra, hogy elkészüljön az új Március 15. tér és a Ferenciek tere, a fővárosba érkező személyszállítóknak addigis ajánljuk a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővinform közös, interaktív térképét, mely Budapest belső városrészeinek turistabusz-parkolóit mutatja »

 

WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Végvári András Végvári András ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Sandolita Kft. Sandolita Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VERES Kft. VERES Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Nagy Imre Nagy Imre ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Végvári András Végvári András ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Sandolita Kft. Sandolita Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VERES Kft. VERES Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Nagy Imre Nagy Imre ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft.