Havi útdíjmatrica-emlékeztető

HAVI EMLÉKEZTETŐ! — Fontos fejben tartaniuk a D2-es, D3-as és D4-es (havi) útdíjmatricával közlekedő jármű-üzemeltetőknek, hogy a díjköteles hazai úthálózat használatához 2013 februárjára váltott matricájuk érvényessége a hónap utolsó napján lejár, ha azt január 31-én váltották.

Mint korábban írtuk: a használatarányos útdíj nyárra tervezett bevezetése miatt 2013-ban már nem kapható Magyarországon D2-es, D3-as és D4-es (éves) e-matrica. A jogosultságot addig akár havi adagokban, akár egyszerre lehet megváltani a szokásos árusítóhelyeken.


Ezügyben a február 28./március 1-jei fordulónapra azoknak kell tekintettel lenniük, akik a havonta történő matricavásárlás mellett döntöttek, és 2013-ban a január 31-ig érvényes tavalyi, éves jogosultságuk közvetlen lejártához illesztették első darab havi-matricájukat, azaz a februárit.


Azon havi-matricásoknak viszont, akiknek megváltott jogosultsága nem esik egybe a naptári hónapfordulóval, nekik a megjelölt kezdő naptól a következő hónap ugyanazon napjának 24. órájáig (azaz az érvényességtől számított 31 napig) lesz úthasználat-jogosultságuk.


A 2013. január 1. óta érvényes díjtáblázat így fest:


kategória
napos
heti
havi
éves
D1
-
2.975 Ft
4.780 Ft
42.980 Ft
B2
-
-
-
199.975 Ft
D2
3.375 Ft
8.255 Ft
13.970 Ft
nem forgalmazzák
D3
3.375 Ft
12.600 Ft
20.370 Ft
nem forgalmazzák
D4
3.375 Ft
15.875 Ft
25.785 Ft
nem forgalmazzák


Elektronikus matrica az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és kijelölt árusítóhelyein, valamint a megbízott viszonteladóknál vásárolható. Részletek: www.autopalya.hu.


36/2007-es GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról »

37/2007-es GKM rendelet a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról »

 

EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft.