MEGÚJULT A TIR KÉZIKÖNYV

Tisztelt TIR-fuvarozásban érdekelt tagunk!

Tájékoztatjuk, hogy az IRU megújította a TIR-igazolvány Birtokosok Kézikönyvének szerkezetét és szövegét, amely szükségessé tette, hogy minden egyes TIR-igazolványt felhasználó fuvarozó tagunk megismerje és kézhez kapja az elsődleges kötelezettségeit és a TIR- igazolványok használatának körülményeit tartalmazó dokumentumot.

 

Az Önök Kézikönyvének kinyomtatását követően, azt minden egyes TIR-igazolvány birtokos tagunk kettő példányban átveheti az Egyesület budapesti központi irodájában, 2015. május 02-ától. A két példány közül a kemény fedeles borítóval ellátott az Önök tagi példánya, míg a puha iratgyűjtős példányát kérnénk szépen elolvasását követően, cégszerűen aláírni (annak utolsó oldalán) és az oldalakat egyenként a lapok alján szignójukkal ellátni (a korábbi gyakorlat szerint), a tudomásulvétel igazolására.

A cégszerűen aláírt és szignójukkal ellátott példányt az Egyesület központi irodájába kell visszajuttatniuk, legkésőbb 2015. június 30-áig, Samuné Molnár Erika részére.

Az az Egyesületben az Önök tagi dossziéjának mellékletét kell, hogy képezze.

Ezért, ha valamely tisztelt tagunk nem tesz eleget a fenti határidőre történő visszaküldési kötelezettségének, vagy a Kézikönyvek példányait nem veszi át az ügyfélszolgálaton, 2015. július 01-től kizárásra kerül a kedvezményezetti körből.

Mindezek figyelembevételével, kérjük szíves együttműködésüket

Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Zséder Kft. Zséder Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Lévai László Lévai László "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Zséder Kft. Zséder Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Lévai László Lévai László "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt.