MEGÚJULT A TIR KÉZIKÖNYV

Tisztelt TIR-fuvarozásban érdekelt tagunk!

Tájékoztatjuk, hogy az IRU megújította a TIR-igazolvány Birtokosok Kézikönyvének szerkezetét és szövegét, amely szükségessé tette, hogy minden egyes TIR-igazolványt felhasználó fuvarozó tagunk megismerje és kézhez kapja az elsődleges kötelezettségeit és a TIR- igazolványok használatának körülményeit tartalmazó dokumentumot.

 

Az Önök Kézikönyvének kinyomtatását követően, azt minden egyes TIR-igazolvány birtokos tagunk kettő példányban átveheti az Egyesület budapesti központi irodájában, 2015. május 02-ától. A két példány közül a kemény fedeles borítóval ellátott az Önök tagi példánya, míg a puha iratgyűjtős példányát kérnénk szépen elolvasását követően, cégszerűen aláírni (annak utolsó oldalán) és az oldalakat egyenként a lapok alján szignójukkal ellátni (a korábbi gyakorlat szerint), a tudomásulvétel igazolására.

A cégszerűen aláírt és szignójukkal ellátott példányt az Egyesület központi irodájába kell visszajuttatniuk, legkésőbb 2015. június 30-áig, Samuné Molnár Erika részére.

Az az Egyesületben az Önök tagi dossziéjának mellékletét kell, hogy képezze.

Ezért, ha valamely tisztelt tagunk nem tesz eleget a fenti határidőre történő visszaküldési kötelezettségének, vagy a Kézikönyvek példányait nem veszi át az ügyfélszolgálaton, 2015. július 01-től kizárásra kerül a kedvezményezetti körből.

Mindezek figyelembevételével, kérjük szíves együttműködésüket

BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Teleki János Teleki János Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gál Sándor Gál Sándor Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. STV Kft. STV Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Teleki János Teleki János Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gál Sándor Gál Sándor Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. STV Kft. STV Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft.