Készüljön az új szabályozásra! Képezze ki profi EKAER-koordinátorát!

Az EKAER megjelenése óta rengeteg képzés indult a témában, ennek ellenére 2015. március 1. óta egyre csak gyűlnek az igazán húsbavágó, gyakorlati kérdések. A Fórum Akadémia most induló hiánypótló tanfolyamán választ kaphat ezekre a kérdésekre. MKFE tagoknak 20 % kedvezmény!

A május 31-én induló EKAER-koordinátor képzés célja, hogy a jelentkező cégek kijelölt munkatársait teljes körűen felkészítse az EKAER legfrissebb jogszabályi környezetében felmerülő minden probléma megoldására, a mulasztások elkerülésére. A vizsgával záruló 5 hetes kombinált képzés eredményeképp a résztvevő hatékony EKAER-koordinátorrá válik, akihez a cég minden munkatársa bizalommal fordulhat a rendszer használatához kapcsolódó kérdéseivel.

Mit tanulhat meg a tanfolyamon?

  • Megismerheti a májusban benyújtott törvénymódosítás és az ezt követő rendeletmódosítás részleteit egy új, hatodik leckében. Olyan változásokat, mint a mulasztási bírságok szigorítása, mely járhat a tehergépjármű lefoglalásával is.
  • Néhány héten belül cége rendelkezni fog egy jól képzett és megbízható EKAER-koordinátorral, aki nem csak a rendszer használatát fogja ismerni, de képessé válik arra is, hogy megszerzett tudását átadva segítséget nyújtson a többi EKAER ügyintézéssel foglalkozó kollégának is.
  • A megszerzett tudás minőségét a képzést záró online vizsga szavatolja. Sikeres vizsgát tanúsítvánnyal igazolja a Fórum Akadémia.
  • A kombinált képzés előnye, hogy nem kell a résztvevő kollégákat hosszú ideig nélkülözni: a tantermi oktatást elektronikus leckékkel egészítik ki.
  • A résztvevők a saját cégükre szabott gyakorlati tanácsokat kaphatnak a vállalat valós problémáival kapcsolatban.
  • A résztvevők hasznos tippeket, tanácsokat kapnak az EKAER-szabályzat elkészítésével kapcsolatban is.

A tanfolyam árából az MKFE tagjai 20 százalék kedvezményt kapnak! Kérjük, a jelentkezési lapon az egyéb adatoknál a megjegyzés rovatban tüntesse fel az MKFE tagsági kódját!

A tanfolyam helye és időpontja:
2016. május 31. – 2016. július 5.
CEU Konferencia Központ
1106 Budapest, Kerepesi út 87.

További részletek és információk itt.

Jelentkezéshez kattintson ide.

MKFE kommunikáció

 

DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NTS Kft. NTS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft MÉK Kft. MÉK Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NTS Kft. NTS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft MÉK Kft. MÉK Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft.