Featured

Alapszabály-módosítás összefoglaló: a végleges szövegterv elkészítése előtt mondjon véleményt Ön is!

Az MKFE új Alapszabályának végleges szövegtervezetének elkészítése előtt az Elnökség vitára bocsátja az MKFE új alapszabály-tervezetének elveit és főbb módosítási javaslatait, a nyilvánosság és a közös gondolkodás érdekében. Kérjük, ön is véleményezze az Egyesület új Alapszabályának terveit!


Tisztelt Tagunk!

Befejezéséhez közeledik a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete új Alapszabályának előkészítése. Az Alapszabály-módosítást Előkészítő Bizottság – a március 5-ei Küldöttgyűlésen hozott határozat értelmében – 8 hónapja dolgozik az új alapszabály-tervezet elkészítésén.

A Bizottság az MKFE elnökségének kérésére és támogatásával – a minél szélesebb körű egyeztetés érdekében – elkészített egy tájékoztató anyagot, amely összefoglalva tartalmazza azokat az elveket, új irányokat és azt a szellemiséget, amely mentén az alapszabály módosításának előkészítése folyik.

Kérjük, tanulmányozza át Ön is az összefoglalót, amelyről véleményt mondhat a november 19-i Elnökségi Fórumon, és ahol további javaslatokat is tehet az Alapszabály-módosítást Előkészítő Bizottságnak.

Észrevételeit, javaslatait továbbra is megküldheti az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Az összefoglaló anyagot letöltheti

.

 

MKFE kommunikáció/Alapszabály-módosítást Előkészítő Bizottság

 

3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Végvári András Végvári András Bodnár Imre Bodnár Imre Kolesza György Kolesza György Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NTS Kft. NTS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Végvári András Végvári András Bodnár Imre Bodnár Imre Kolesza György Kolesza György Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NTS Kft. NTS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft.