Panaszkezelési Szabályzat minta személyszállító tagjainknak

Ahogy arról korábban beszámoltunk, új kormányrendelet szabályozza az autóbuszos személyszállítás egyes részleteit. A Magyar Közlöny 128. számában kihirdetett rendelet mások mellett rendelkezik a panaszkezelés és üzletszabályzat készítés szabályairól. Ebben kívánunk segítséget nyújtani Tagjainknak. A 226/2017. (VIII.11.) Korm. rendelet alapján a különjáratot és különcélú menetrendszerinti (szerződéses) járatot teljesítő vállalkozásoknak is kötelező 2017. október 1-ig Panaszkezelési szabályzatot készíteni, kivéve ha már rendelkezik Üzletszabályzattal és ebben meg van határozva a panaszkezelés menete (ezt eddig csak a menetrendszerinti járatot végzőknek kellett elkészíteni).

A Panaszkezelési szabályzat készítőjének az elkészült szabályzatot be kell nyújtania az autóbuszos hatóságnak jóváhagyásra, majd a jóváhagyásától számított 8 napon belül közzé kell tenni hivatalos honlapján.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete készített egy Panaszkezelési Szabályzat mintát, melyet személyszállító tagjainknak nyújt segítséget a rendelet által kötelezővé tett szabályzat elkészítésében. A mintát belépés után tudja letölteni, az alábbi linkre kattintva:
 


MKFE kommunikáció

GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Teleki János Teleki János VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Teleki János Teleki János VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft.