Nyílt nap MKFE tagoknak a Hungaroring Vezetéstechnikai Centrumban november 10-én – jelentkezzen most!

Az MKFE és a Groupama Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. rövidesen aláírásra kerülő megállapodás értelmében a jövőben az Egyesület tagjai vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági tréningeken vehetnek majd részt, egyedi kedvezményekkel. A mogyoródi Hungaroring pályán található központ az együttműködés első lépéseként nyílt napot szervez az MKFE érdeklődő tagjainak 2017. november 10-re. A program díjmentes, de jelentkezőket csak korlátozott számban tudunk fogadni! A regisztráció határideje: 2017. szeptember 29.

 

 A november 10-i nyílt nap reggel 9:00 órától várhatóan délután 14:00 óráig tart. A bemutató első részében az érdeklődők szakmai előadások keretében ismerhetik meg a tanpálya szolgáltatásait, továbbá az MKFE tagjai számára elérhető egyedi csomagajánlatok tartalmát.

Délután a tanpályán élőben mutatják be a tréningekhez tartozó feladatok egy részét. A pályára e nyílt nap keretében az MKFE tagok járművet is behozhatnak, és tesztvezetésre is lehetőséget biztosítanak a szervezők. Ilyen irányú szándékát kérjük, jelezze a jelentkezéskor.

A nyílt nap az MKFE tagjainak díjmentes, de jelentkezőket a program specialitása miatt csak korlátozott számban (kb. 20 fő) tudnak fogadni, ezért a regisztrációkat a beérkezés sorrendjében fogadjuk el.

Részvételi szándékát kérjük, jelezze az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen 2017. szeptember 22-én 12:00 óráig.

 

MKFE kommunikáció

Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gál Sándor Gál Sándor OVIT ZRt. OVIT ZRt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Végvári András Végvári András KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. K és V KFT. K és V KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Ivanov György Ivanov György Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gál Sándor Gál Sándor OVIT ZRt. OVIT ZRt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Végvári András Végvári András KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. K és V KFT. K és V KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Ivanov György Ivanov György Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft World Logistik Kft. World Logistik Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft.