Március közepén elkezdik az M1-es autópálya burkolatjavítási munkálatait

Az M1-es autópálya mindkét irányán, több szakaszon is nagyfelületű burkolatjavítási munkálatok kezdődhetnek ütemezetten 2018. március 12-től – adta hírül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ennek következtében a következő hónapokban korlátozásokra, ezzel együtt torlódásra kell számítani a gyorsforgalmi úton.

A Magyar Közút tájékoztatásából az derül ki, hogy az alábbiak szerint ütemezik a felújítási munkákat.

2018. március 7
. – Bicske és Tatabánya között, a 39-es és az 50-es kilométerszelvények között, a Hegyeshalom felé vezető oldalon számíthatnak az autósok munkavégzésre, ezáltal korlátozásokra és torlódásra.


2018. március 12-től – M1 bicskei szakasz – 46-os és 60-as kilométer között –, Hegyeshalom irányában

A nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat ezen a szakaszon kezdik el, várhatóan március 12-én.


2018. március 19–március 22. – M1 68-69-es kilométerszelvények, Budapest irányában

Ezen a szakaszon fix terelés mellett, előreláthatólag 3 napig folynak a munkálatok. munkálatok. Az erre közlekedők ezen a szakaszon csak egy forgalmi sávon tudnak majd közlekedni. A gépkocsivezetők torlódás esetén az M1-es autópálya komáromi csomópontjánál kihajtva és az 1-es számú főutat használva tudják kikerülni az érintett szakaszt, majd a tatai vagy tatabányai csomópontnál tudnak visszatérni a pályára.


2018. május 23-tól várhatóan 2 hétig – 68-as km-szelvénytől a 105-ös km-szelvényig, hétköznap 7 és 19 óra között

A munkálatokat ekkor már mozgó terelések mellett végzik, időjárástól függően mintegy két héten keresztül.


Biatorbágy térségében, 2,5 km-es szakaszon, a Hegyeshalom felé vezető oldalon

Herceghalom–Bicske vonalon, 11,75 kilométeres szakaszon sávfelújítási munkák várhatók

Ezen beruházás előreláthatóan 4-5 hónapot vesz majd igénybe, ennek pontos ütemezéséről a Magyar Közút később ad tájékoztatást.
Addig is a fent felsorolt nagyfelületű burkolatjavítási munkák mellett meleg aszfalt felhasználásával lokális javítási munkákat is folyamatosan végeznek a cég szakemberei.



A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be!

A munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről érdemes még utazás előtt tájékozódni az Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.

 

(Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.)

MKFE kommunikáció

 

HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. STV Kft. STV Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gerulus Kft. Gerulus Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Teleki János Teleki János GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. STV Kft. STV Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gerulus Kft. Gerulus Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Teleki János Teleki János GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Kolesza György Kolesza György "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft.