Featured

Új vezérigazgató a Waberer’s International élén

Robert Ziegler vezérigazgató váltja 2019. február 1-jei hatállyal Lajkó Ferencet a Waberer’s International élén – áll a vállalat mai közleményében. Robert Ziegler a DHL Freight részlegétől érkezik a vállalathoz, ahol operatív igazgatóként dolgozott 2015-től, majd az Egyesült Királyság és Benelux régiók felelős vezérigazgatójaként tette nyereségessé az addig veszteségesen működő brit egységet.

Gerard van Kesteren, az Igazgatóság Elnöke megjegyezte: „A vállalat teljesítményének mélyreható elemzése és az alapos utódtervezés és utódkeresés után, Robert Ziegler egyértelmű választásnak bizonyult a Waberer’s vezetésére a társaság következő fejlődési szakaszában. Személyében egy rendkívül tapasztalt, eredményorientált vezetőt köszönthetünk, aki korábban kiváló eredményeket ért el a működési hatékonyság javításában, a változások bevezetésében és cégek teljesítményének növelésében. Biztosak vagyunk abban, hogy ezekkel a képességekkel és nemzetközi tapasztalataival sikeresen fogja vezetni a vállalatot az elkövetkező időszakban. Lajkó Ferencnek szeretnénk megköszönni munkáját és sok sikert kívánunk új kihívásaihoz.”

A teljes közleményt ITT>> olvashatja.

(Forrás: WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt.)



MKFE kommunikáció

Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sascamion Kft. Sascamion Kft. VERES Kft. VERES Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kolesza György Kolesza György Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Nagy Imre Nagy Imre "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sascamion Kft. Sascamion Kft. VERES Kft. VERES Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kolesza György Kolesza György Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Nagy Imre Nagy Imre "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt.