Szabó György: a külföldön dolgozó képzett gépkocsivezetőket haza lehet csábítani

Reális esélyt lát arra, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőrök magyar vállalkozások alkalmazottjaiként is megtalálják számításukat, amennyiben a hazai fuvarozó vállalkozások egységesen lépnek fel – mondta el Szabó György elnök az MTI érdeklődésére. Az elnök hozzátette: ehhez az ITM-el jelenleg egyeztetés alatt álló Versenyképesség 2.0 csomag ide vonatkozó pontjainak kormányzati támogatására is szükség van.

Szabó György az MTI kérdésére elmondta, a Nyugat-Európában tapasztalható hangulatban kialakulni látszanak a feltételei annak, hogy ismét itthon vállaljanak munkát azok a sofőrök, akik jelenleg a konkurens nyugati cégeket erősítik. Az MKFE elnöke hozzátette, hogy jelenleg több tízezer tapasztalt gépjárművezető a Nyugat-Európában megszerezhető magasabb jövedelem miatt dolgozik külföldi konkurens cégeknél. A hazai fuvarozási vállalkozások versenyképességét évek óta meghatározza a krónikus sofőrhiány. Álláspontja szerint a sofőrök hazacsábításának egyik fontos feltétele, hogy a fuvaros szakma kellő támogatást kapjon ehhez a nemzetstratégia szempontjából is kiemelt fontosságú törekvéshez, de a fuvarozói társadalomnak is egységesen kell fellépnie ebben a kérdésben.

Szabó György MKFE elnököt a M1 Ma Reggel című műsorába is meghívták a sofőrhiánnyal kapcsolatos kérdések témakörében.


A Ma Reggel adását IDE>> kattintva nézheti meg.

 

MKFE kommunikáció

Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Lévai László Lévai László Nagy Imre Nagy Imre Teleki János Teleki János Csekő Gábor Csekő Gábor HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Lévai László Lévai László Nagy Imre Nagy Imre Teleki János Teleki János Csekő Gábor Csekő Gábor HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft.