Könnyebb lesz a buszos utascsere a Városligetben

Összhangban azzal, ahogyan autóbuszos személyszállító Tagjainknak 2018. november 10-i híradásunkban már jeleztük, a különjárati buszoknak a Hősök tere környékén továbbra is lehetőségük lesz utasaik le-és felszállítására. Tovább bővült ugyanis azon várakozóhelyek száma, ahol turistabusszal utascserére van lehetőség.

A Városliget Zrt.-től kapott legfrissebb értesüléseink szerint a Városligeti Műjégpálya vezetése – korábbi ígéretéhez hűen – a jégpálya-idényt követően, pontosabban március 1. óta engedélyezi, hogy az autóbuszok a Műcsarnok oldalánál, az Olof Palme sétány felőli oldalán kialakított le- és felszállóhelyeket használják. A Műcsarnok mögé tehát tilos a behajtás, ugyanakkor a műjégpálya épülete előtt a buszok vissza tudnak fordulni a Hősök tere felé.


A turistabuszok továbbra is megállhatnak (utascsere idejére) az Állatkerti körút elején, a Robinson étteremnél.


Rövid idejű, 15-20 perces parkolásra a Hermina úton, a Bethesda utcánál lesz lehetőség.


Hosszabb, akár több órás parkolás esetére a turistabuszok a Dózsa György úton, a BOK (volt SYMA) Csarnokkal szemben kijelölt több mint 30 parkolóhelyet használhatják. Az eddigiekhez képest a változás tehát annyi, hogy le-és felszállítás idejére a Műcsarnok Olof Palme sétány felőli oldalánál is meg lehet állni.


TÉRKÉP A BUSZOS PARKOLÓKRÓL (PDF) »

A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Ivanov György Ivanov György AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. WSZL WSZL "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Ivanov György Ivanov György AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. WSZL WSZL "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft.