Átadták az M2-est Budapest és Vác között

2019. október 1-jén átadták a forgalomnak az M2-es gyorsforgalmi út Budapest és Vác közötti, mintegy 20 kilométer hosszú, kétszer két sávos szakaszát.

A 33 milliárd forintos beruházás keretében a teljes szakaszt kétszer két sávosra bővítették, középütt elválasztó sávot alakítottak ki, a meglévő pályaszerkezetet pedig megerősítették, és burkolt leállósávot építettek. A munkát a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Strabag végezte.


Az útépítés keretében 2 új csomópont és 5 új híd épült; 14 már meglévő hidat felújítottak. Közel 3 kilométernyi zajárnyékoló falat húztak fel, 10 kilométer hosszan pedig beton terelőfalakkal választották el a két útpályát. 6 km hosszan vízzáró réteggel burkolták az árkokat, és 4,5 hektárnyi véderdőt telepítettek.


Az autóút elődjét Budapest és Vác között 1996-98-ban építették 2/A néven. Az utóbbi két évtizedben azonban erőteljesen megemelkedett a főváros északi agglomerációjának lakosságszáma, és a korábban kétszer egysávos útpálya — túlterheltség miatt — balesetveszélyes útszakasszá vált.


Egyéb tudnivalók a még folyamatban lévő munkálatokról:

••• a 2-es főutat az M2-es gyorsforgalmi úttal összekötő 2113 jelű utat 2019. október 3-án nyitják meg

••• Dunakeszin a Fóti útnál a 2101 jelű úton lévő felüljárót 2019. október közepén adják át a kétirányú forgalomnak

••• Göd térségében az M2-es autóút 26-27-es kilométerszelvényei között a főváros felé a gödi csomópont
       gyorsítósávjának építése 2019. november második feléig tart

••• az építkezések környékén 2019. november 30-ig helyi forgalomterelésekre lehet számítani


Az új M2-es gyorsforgalmi út átadásával remélhetőleg csökken a balesetek száma, és mentesül a forgalmi terhelés alól Dunakeszi, Göd, Sződ, Sződliget, Fót, Csörög és Vác.

MÉK Kft. MÉK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Persped Kft. Persped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Dömötör Tamás Dömötör Tamás NTS Kft. NTS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Persped Kft. Persped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Dömötör Tamás Dömötör Tamás NTS Kft. NTS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt.