Augusztus 10-én dönt az Egyesület Elnöksége a demonstrációs bizottság aktivizálásáról – kérjük, jelezze, ha Ön is részt kíván venni egy MKFE demonstrációban

Az MKFE 15 tagvállalkozásának képviselője 2020. július 23-án petíciót adott át az Egyesület Elnöksége részére, amelyben azonnali, „a fuvarozók versenyképességét jelentősen javító eredményeket” sürgetnek, és egyben felszólítják az MKFE vezető testületét, hogy amennyiben augusztus 10-ig a kérés „semmilyen formában nem fog megvalósulni”, az érdekképviselet „2020. augusztus 11-én jelentsen be egy hivatalos közúti árufuvarozói demonstrációt”.


Az MKFE elnöksége a testület ülésén megjelent tagokkal folytatott egyeztetést követően határozatban rögzítette, hogy – a korábbi miniszteri egyeztetésen elhangzottaknak megfelelően – a soron következő hivatalos ITM-MKFE találkozón az alábbi két kérdésben kell eredményt elérnie az érdekképviseletnek:

  1. ITM-KKEF indítson azonnali hatállyal célzott le- és felrakóhelyi ellenőrzéseket a BIReg szeptemberi indításáig,
  2. Az ITM adjon ki hivatalos, írásos tájékoztatást a BIReg rendszer szeptemberi indításának pontos időpontjáról és a rendszer teljes kapacitású beüzemelésének további ütemezéséről.

Az elnökség e két pontra érkezett hivatalos visszajelzés alapján 2020. augusztus 11-ig dönt a demonstrációs bizottság aktiválásáról, és a további feladatokról.

Tisztelt Tagunk! Kérjük, hogy augusztus 10-ig szíveskedjen jelezni, hogy részt kíván-e venni egy MKFE demonstrációban, az alábbi adatok megküldésével:

Részt kívánok venni a demonstrációban: IGEN
A demonstráción az MKFE által kijelölt vezető utasításait maradéktalanul betartom: IGEN
Cég neve:
Céget képviselő személy neve:
A demonstrációban részt vevő tehergépjárművek száma:


Kérjük, hogy a fenti adatok mindegyikét megadva és a részvételi szándékát egyértelműen rögzítve, az erről tájékoztató e-mailt szíveskedjen megküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre 2020. augusztus 10-én, 12:00 óráig!


teljes terjedelmében elolvashatja az MKFE Elnökségének 2020. július 23-án átadott petíciót.

 

MKFE Kommunikáció

FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Lévai László Lévai László SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. STV Kft. STV Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NTS Kft. NTS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Lévai László Lévai László SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. STV Kft. STV Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NTS Kft. NTS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft.