NAV és MKFE: forró nyomon a rakománytolvajok után

Mint júniusban hírül adtuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavasszal egyeztetést kezdeményezett az MKFE-vel, melynek lényege, hogy a hatóság munkatársai hatékonyabban segíteni tudjanak, ha egyesületünk valamely tagja rakomány- vagy kamiontolvajok áldozatává válik, s eltűnt járművet keres. Ezesetben a pórul járt vállalkozónak szükséges egyesületünket rögtön tájékoztatnia az esetről, pontosabban a lopott, körözött vagy hamis rendszámmal közlekedő járműről.

A fentiek értelmében lehetővé vált, hogy az utóbbi időben elszaporodó fuvarpiaci bűncselekményekhez használt járművek adatait egyesületünk hírszolgálata külön csatornán eljuttassa a NAV központi ügyeletére, mely — a regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságok ügyeletei révén — értesíti a járőrtevékenységet vagy határszolgálatot ellátó vámszerveket.


Ha a vámhatóság rakománylopás miatt körözött fuvareszközt von ellenőrzés alá, ezáltal fel tudja tartóztatni azt, és haladéktalanul értesíteni tudja a területileg illetékes rendőrkapitányságot.


A NAV illetékesei — egy augusztus végi rakománylopás alkalmával — hangsúlyozták: fontos, hogy a sértett (a rendőrségi feljelentés után) azonnal szóljon az MKFE-nek, ha eltűnt járművet keres. Az idő előrehaladtával ugyanis egyre csekélyebb annak az esélye, hogy a fuvareszköz megkerül.


A gyorsabb és szabadabb információáramlást segítő együttműködés hatásaként remélhető, hogy a bűnözőknek nehezebb lesz eltüntetni egy-egy járművet, s nem tudják egykönnyen elhagyni az országot.


Amennyiben az MKFE tagjaként Ön netán rakomány- vagy kamiontolvajok áldozatává válna, kérjük, a keresendő jármű adataival és fényképével haladéktalanul jelentkezzen munkatársunknál! Pastyik Piusz hírszolgálatos referens kollégánk munkanapokon 9:00 – 18:00 óra között fogadja a bejelentéseket a 06 (1) 252 0688/260-as telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen. Az eseteket megvizsgáljuk, az adatokat részletesen feljegyezzük, s ezután haladéktalanul továbbítjuk az ügyet a NAV-nak.


Fontos, hogy az eltűnt járművek és rakományok MKFE-hez való bejelentése természetesen nem helyettesíti a rendőrségi feljelentést; ez utóbbit (egyesületünktől függetlenül) a károsultnak mindenképpen meg kell tennie a területileg illetékes rendőrkapitányságon.


Önnek vannak járműfotói?

Egyesületünknél sajnos többször előfordult, hogy az áldozattá vált fuvarozónak nem volt értékelhető fényképe elveszett járművéről. Különösen gyakori ez a tartósan bérelt pótkocsik, félpótkocsik esetében. Lopás alkalmával pedig igen fontos ennek megléte, hiszen egy-egy jellegzetes szín, logo, felirat vagy ponyvarészlet nyomravezető lehet! Hasznos ezért, ha az üzembentartó minden járművéről legalább 3-4 fényképet őriz a számítógépén vagy lefűzve az irodájának szekrényében.

KÍVÁNJUK ÖNNEK: SOHA NE LEGYEN RÁ SZÜKSÉGE!

 

DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Szalkai Tamás Szalkai Tamás Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Szalkai Tamás Szalkai Tamás Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft.