Az érdekképviseletek elérték, hogy újra behajthassanak a buszok a Kós Károly sétányra

Felhívjuk tisztelt autóbuszos személyszállító Tagjaink figyelmét, hogy Budapesten a Városligetben, a Kós Károly sétány mindkét végéhez „Autóbusszal behajtani tilos” jelzőtáblát helyeztek ki. Ennek következményeként napok óta egyik irányban sem hajthatnak fel az autóbuszok a sétányra.

Az érdekképviseletek a Városliget Zrt-hez fordultak az ügyben, és jelezték, hogy a turistabuszok számra a Hősök tere zavartalan megközelítése érdekében elengedhetetlen a Kós Károly sétány használata, és a korábbi forgalmi rend visszaállítását sürgették.

A Városliget Zrt. arról tájékoztatott, hogy a táblakihelyezésről a Budapest Közút és a FÖRI döntött, mivel az Állatkerti körútról a Kós Károly sétányra kis ívben jobbra kanyarodó buszok akadályozták a forgalmat, ráhajtottak a járdaszegélyre, ezzel rongálták az útburkolatot, illetve gyakran beragadtak a csomópontba.

A Budapest Közúttal történt egyeztetés gyümölcsöző volt, a szervezet képviselője elfogadta az érveket és javaslatokat a forgalmi rend megváltoztatására, ezért azt az ígéretet kaptuk, hogy rövid időn belül (néhány nap türelmet kértek az intézkedésre) eltávolítják a kihelyezett „Autóbusszal behajtani tilos” jelzőtáblákat. A jobbra kanyarodást azonban továbbra is tiltani fogják az Állatkerti körútról jobbra (kis ívben) a Kós Károly sétányra. Ez azt jelenti, hogy ha az autóbusz az Állatkerti körút elején, a Robinson étteremnél található megállóban szállította le-, vagy fel az utasait, az Állatkerti körút végétől az útját csak a Kacsóh Pongrác út, vagy a Hermina út felé folytathatja, ahol a járművek rövid ideig parkolhatnak a számukra kijelölt buszparkolókban.

FRISSÍTÉS: A tiltótáblákat december 13-án már le is vették, és kihelyezték az új közlekedési táblákat.

 

MKFE-kommunikáció

PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila NTS Kft. NTS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. VERES Kft. VERES Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. K és V KFT. K és V KFT. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Nagy Imre Nagy Imre ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila NTS Kft. NTS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. VERES Kft. VERES Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. K és V KFT. K és V KFT. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Nagy Imre Nagy Imre ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre