Óránkénti 145 kilométeres széllel érkezett a Poly német és holland területre

Óránkénti 145 kilométeres széllel érkezett a Poly német és holland területre

2023. július 5-re (szerdára) vörös, azaz legmagasabb szintű riasztási fokozatot léptettek életbe a meteorológusok Észak-Németországban, valamint Hollandia és Lengyelország tengerpart menti területein, mert orkánerejű széllökésekre kell számítani.

A Poly névre keresztelt ciklon szerda reggel csapott le Hollandiára. Az országi nyugati partszakaszán 145/h-s széllökést is mértek. A szél fákat döntött ki és kamionokat borított fel. Több helyütt a vasúti közlekedést is korlátozni kellett. A kelet felé tartó ciklon miatt Hollandia, Németország és Lengyelország egész területén vörös vagy narancssárga fokozatú riasztás van érvényben. Az ítéletidő szerdán későéjjel vagy csütörtökön hajnalban éri el a lengyel tengerpartot.


A közlekedőknek útra dőlt fákra, letört ágakra, leszakadó felsővezetékekre, lehulló épületelemekre kell számítaniuk. A magas járműveknek az erős szél iránytartási, menetstabilitási bizonytalanságot okozhat. A forgalmas északi kikötőkben (Bréma, Hamburg, Lübeck, Rotterdam, Amsterdam stb.) a tengeri kompjáratok indítását és fogadását elhalaszthatják vagy felfüggeszthetik. Az amsterdami reptéren több száz légijáratot töröltek.


A járművezetőknek a parkoláshoz tanácsos épületektől és fáktól távolabb fekvő területet választaniuk.


Források: meteoalarm.org, weerplaza.nl, wetter.de, imgw.pl

 

ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teleki János Teleki János HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Persped Kft. Persped Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gál Sándor Gál Sándor PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Teherporta Kft. Teherporta Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. VERES Kft. VERES Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. NTS Kft. NTS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lévai László Lévai László Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Teleki János Teleki János HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Persped Kft. Persped Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gál Sándor Gál Sándor PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Teherporta Kft. Teherporta Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. VERES Kft. VERES Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. NTS Kft. NTS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lévai László Lévai László Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT.