Tudnivalók az ukrán e-Cserga rendszerről

Tudnivalók az ukrán e-Cserga rendszerről

Minden járművezetőnek kötelező regisztrálnia az ukrán „e-Cserga” felületen

Mint korábban írtunk róla, a tehergépjárművek után 2024. február 12. óta az autóbuszoknak is kötelezővé tették az előzetes bejelentkezést az e-Cserga (єЧерга) nevű ukrán elektronikus határregisztrációs rendszerben. Az e-Cserga rendszerről itt olvasható minden tudnivaló.

Az e-Cserga rendszert 2023 májusában indították el, azonban akkor még csupán a tehergépjárműveknek kellett regisztrálniuk. A buszok előzetes bejelentkezési kötelezettsége néhány hónappal később, 2023 augusztusában indult Dorohusk-Jagodzin és Ustyluh-Zosin átkelőhelyeken. 2024. február 12-től az ukrán határátkelőhelyeken keresztül közlekedő összes autóbusz esetében bevezették a rendszerbe való regisztráció szükségességét az ukrán határ átlépése előtt — közölte ugyanezen a napon az ukrán fél tájékoztatása alapján az Építési és  Közlekedési Minisztérium. Fontos, hogy a rendszer csak azokat a járműveket engedi beregisztrálni, melyek fizikailag is Ukrajna területén vannak.

A buszos regisztráció a magyar határszakaszon Záhony és Beregsurány tekintetében merülhet fel.

az ukrán fél tájékoztatása »

ukrán elektronikus határátlépési foglalási rendszer (echerha.gov.ua) »

Frissítés (2025. február 11.):

Ukrajna arról adott tájékoztatást, hogy az e-Cserga határregisztrációs rendszert immár a buszok esetében is valamennyi ukrán határátkelőhelyre kiterjesztik, így a személyszállítóknak 2025. február 10-től Záhonynál is regisztrálniuk kell a rendszerbe. A különjárati buszoknál a fuvarozóknak meg kell adniuk az engedélyszámot vagy az Interbus-menetlevél számát. Az ukrán fél erről szóló tájékoztatása »

Frissítés (2025. március 11.):

Az ukrán fél tájékoztatása szerint az e-Cserga (eQueue) rendszerébe való regisztrációt immár minden 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárműre nézve bevezetik az érintett határátkelőhelyeken:

                  a) Beregsurány-Asztély (Luzsanka) határátkelőnél 2025. március 11-től
                  b) Csap-Záhony határátkelőnél 2025. március 25-től

Fontos kiemelni, hogy a beregsurányi átkelőn tehát az áruval közlekedő 3,5– 7,5 t közötti járműveknek is regisztrálniuk kell a felületen. A 7,5 tonna feletti járművek továbbra is csak üresen használhatják Ukrajnából Magyarország irányába ezt az átkelőt. Az ukrán fél – a kétoldalú megállapodással ellentétes módon – meghatározott járműkör (ponyvás, autószállító, billencs) számára biztosítja az átkelési lehetőséget a felület tanúsága szerint. 2025. március 25-től külön lehet beregisztrálni az üres 3,5 tonna feletti kamionkat Záhonynál!

Az ukrán szaktárca hivatalos angol nyelvű tájékoztatója az e-Cserga kiterjesztéséről »

E-Cherga foglalási rendszer – Magyar átkelőhelyek »

Frissítés (2025. augusztus 7.):

Ukrajna Közösségi és Területfejlesztési Minisztériuma rendeletet adott ki az e-Cserga szabályozásának módosításáról. Annak érdekében, hogy kiszámíthatóbb legyen a határátlépés, és ne alakuljanak ki torlódások a határátkelőknél, a rendszer ezentúl megkülönböztet elsőbbségi és nem elsőbbségi szállításokat. Az elsőbbségi fuvarok körébe tartozik a romlandó áruk szállítása, az engedélyezett gazdálkodó (AEO) státusszal rendelkező vállalkozások áruinak szállítása, valamint a TIR-igazolvánnyal vagy T1 típusú vámgaranciával rendelkező fuvarművelet is. Az elsőbbségi kategória bevezetésével a hatóságok számára is tervezhetőbbé és átláthatóbbá válik a rendszer.

Mivel a lemondásnak korábban nem voltak a fuvarozóra nézve sem feltételei, sem negatív következményei, az utóbbi időszakban gyakran előfordult, hogy a felhasználók túl sok olyan időpontot foglaltak le, amelyeknél végül nem jelentek meg. Emiatt a rendelet értelmében korlátozni fogják azokat a felhasználókat, akik kétszer egymás után töröltek egymástól független olyan foglalásokat, amelyek már ,,Belépés az ellenőrzőpontra” állapotban voltak; ha kétszer egymás után töröltek foglalásokat amiatt, mert a gépjármű nem érkezet meg az átkelőpontra, illetve ha a belépés időpontját megelőző harminc napban legalább két lemondás történt,

A 2025. június 20-án elfogadott miniszteri rendelet az elsőbbségi szállítások bevezetéséről »

Frissítés (2025. december 2.):

A határregisztrációs rendszert illetően 2025. november 24-től újabb változás lépett életbe. Ennek értelmében 60 naponta egyszer lehet hosszabbítást kérni egy adott időpontra vonatkozóan 4, 6, 8, vagy 10 órás hosszabbítással, ha előre nem látható körülmények miatt a gépjármű nem érkezik meg időben az átkelési pontra. Amennyiben egy regisztrált jármű esetén élnek a lehetőséggel, 60 nap elteltével lehet ugyanarra a járműre hosszabbítást kérni.

Ha a regisztrációt és az arra megkért hosszabbítást követően másik tehergépjárművet regisztrálnak, az eredeti- illetve a cserejármű tekintetében is érvénybe lép a hosszabbítási kérelem, vagyis legközelebb azt követően 60 nap múlva lehet mindkét járműre hosszabbítást kérni. Amennyiben bármilyen tekintetben szabálysértést tapasztalnak a hatóságok, 14 napra tiltják el a járművet az időpontfoglalástól.

Szabálysértésnek számít például, ha kétszer egymás után mondanak le időpontot, vagy ha kétszer egymás után nem érkezik meg a gépjármű az adott időpontra. A szabályozás célja, hogy a hatóságok elejét vegyék a tömeges lemondásoknak, a valódi határátlépés nélküli fiktív regisztrációknak és az előre nem látható késéseknek, hogy a határátléptetés ezáltal is kiszámíthatóbb és átláthatóbb legyen.

Hivatalos közlemény az e-Cserga honlapján »

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2026. március 11-én arról adott tájékoztatás, hogy az ún. rövid távú nemzetközi autóbuszjáratokra (maximum 400 km) vonatkozóan bevezették, hogy az e-Cserga rendszerben legfeljebb 72 órával a tervezett érkezés előtt lehetséges az időpontfoglalás. Emellett a napi határátlépések számának megfelelően előre helyet lehet foglalni a sorban (engedély alapján).

körlevél (ukránul) »      körlevél (magyarul) »       tájékoztató - 1 (angolul) »      tájékoztató - 2 (angolul) »

Frissítés (2026. július 23.):

Az ukrán szaktárca ismét új fejlesztést vezetett be a határátkeléseket regisztráló e-Cserga rendszerben. Az újítás 2026. július 17-től élesedett. Ennek alapján ún. elsőbbségi áthaladást biztosítanak azon vállalkozások számára, amelyek vámgaranciával (T1 vagy TIR) rendelkeznek, illetve, amelyek engedélyezett gazdálkodókhoz kapcsolódnak, vagy ők maguk engedélyezett gazdálkodók.

Külön igényt erre vonatkozóan nem kell benyújtani, mert a fuvarokmányok alapján a rendszer automatikusan felismeri, hogy mely fuvarozó tartozik az elsőbbségi áthaladók körébe. Az áthaladási rendszer alapján három elsőbbségi járműszerelvényt öt nem elsőbbségi szerelvény fog követni az alábbi szisztéma szerint:

1.) Egy romlandó árut szállító és vámgarancia (T1, TIR) alatt, vagy engedélyezett gazdálkodóhoz kapcsolódó szállítmány

2.) Egy romlandó árut szállító szállítmány

3.) Egy vámgarancia (T1, TIR) alatt, vagy engedélyezett gazdálkodóhoz kapcsolódó szállítmány

4.) Öt db nem elsőbbségi szállítmány

A hatóságok arra kérik a felhasználókat, hogy kövessék figyelemmel, hogy valóban ennek megfelelően engedik-e át a szállítmányokat a határon, illetve tekintettel arra, hogy a funkció még tesztüzemben működik, kísérjék figyelemmel, megfelelően működik-e a rendszer elektronikus felülete.

Kapcsolódó cikkünk:

Elindult az ukrán elektronikus határátlépési foglalási rendszer »

KOPP KFT. KOPP KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Teleki János Teleki János MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Nagy Imre Nagy Imre Transvinning Kft. Transvinning Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Teleki János Teleki János MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Nagy Imre Nagy Imre Transvinning Kft. Transvinning Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft.