Elektronikus díjfizetési rendszer a Rusze-hídon

Elektronikus díjfizetési rendszer a Rusze-hídon

Könnyebbé válhat a jövőben a fuvarozók számára a Gyurgyevó-Rusze-hídon való átkelés a román-bolgár határon, a román közútkezelő (CNAIR) ugyanis olyan elektronikus rendszert vezetett be, amely a hídhasználati díj fizetését automatizálja és gyorsabbá teszi. Az internetes weboldalon és telefonos applikáción keresztül is elérhető elektronikus díjfizetési felület 2026. június 15-i indulással egyelőre csak a személyautók számára elérhető, a jövőben azonban a tehergépjárművek és autóbuszok számára is be fogják vezetni.


Az új elektronikus rendszer révén lehetővé válik, hogy legalább három perccel a felhajtás előtt már érzékelje a sorompó, hogy megtörtént a díjfizetés, és ez alapján átengedje a gépjárművet. Ezáltal a forgalom áteresztőképessége és a híd forgalmi kapacitása megnövekszik, az átkelési idő jelentősen lerövidül, valamint gyorsabb és hatékonyabb lesz a szolgáltatás. A hídra összesen nyolc sáv vezet közúton, amelyből kettő lesz alkalmas az előzetes elektronikus fizetésre, míg a többinél az eddigi gyakorlatnak megfelelően készpénzes és kártyás fizetésre lesz lehetőség.


Az e-TGP (eTarifGiurgiuPod) nevű felületen megadott adatokért kizárólag a felhasználó vállal felelősséget. A sorompó a jármű leolvasott rendszáma alapján nyílik fel, ezért fontos, hogy a felhasználó körültekintően ellenőrizze le az általa megadott adatokat! A rendszer lehetővé teszi az egyszeri áthajtást és a 20 alkalomra szóló bérlet megváltását, melyek mindegyike a vásárlástól számítva 12 hónapig érvényes. Amint elérhető lesz a rendszer tehergépjárművek és autóbuszok számára is, híradásunkat frissíteni fogjunk.


Ismertető az új rendszerről CNAIR honlapján »

További tudnivalók az e-TGP indulásáról »

Az e-TGP online felülete »


Forrás: CNAIR

Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Persped Kft. Persped Kft. Lévai László Lévai László Végvári András Végvári András MG Sped Kft. MG Sped Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Persped Kft. Persped Kft. Lévai László Lévai László Végvári András Végvári András MG Sped Kft. MG Sped Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft