Német útdíjvisszafizetés: szomorú végeredmény

Európa kamionosainak, s köztük Magyarország fuvarozóinak is kedvezőtlen hír, hogy elbukott a németországi úthasználati díj visszatérítésének ügye, melyben tavasszal még reménykedni lehetett.

Mint talán sokan emlékeznek rá: némi esély reményében akkor arra biztattuk a német pályákat használó hazai tehergépjármű-üzembentartókat: a német jogalkotás alkotmányossági aggályait kihasználva adják be igénybejelentésüket Németországnak, mellyel a német útdíj 2010 egészére és 2011 első félévére vonatkozó tételeit kérhetik vissza.


Most, 2013 októberében azonban arról vagyunk kénytelenek beszámolni: a vállalkozások a közeljövőben sajnos elutasító határozatokat fognak kapni Kölnből.


ELŐZMÉNYEK — Mint márciusban írtuk: egy németországi fuvarozó által indított eljárás során az Észak-Rajna Vesztfália Tartományi Bíróság ítélete megállapította, hogy a Németországban a 12 tonna feletti járművekre alkalmazott útdíj-beszedési rendszer jogi háttere bizonytalan volt, még alkotmányossági aggályok is felmerültek. Ez a helyzet egészen 2011 júliusáig állt fenn, amikor az útdíjra vonatkozó szabályokat törvényi szintre emelte a német parlament.


Az ítélet tavasszal még nem volt jogerős, mindenki a Szövetségi Bíróság végleges döntésére várt. Esély mutatkozott arra, hogy ha a korábbi ítéletet helybenhagyják, akár az a jogi helyzet is előállhat, hogy az érintett fuvarozón kívül mindazok, akik német útdíjat fizettek, visszatérítési követelést nyújthatnak be. Ezért javasoltuk tavasszal a fuvarozóknak, hogy egy tértivevényes postai levél díját nem sajnálva éljenek az igénybejelentéssel, s ne várják meg a Szövetségi Bíróság végleges döntését, hiszen ezzel megszakíthatják az elévülési időt.


Mint Németország tájékoztatott róla: a szövetségi utak úthasználati díjtörvényét visszamenőleges hatállyal újraszabályozták, így a fuvarozók ügye végleg elbukott a Münsteri Másodfokú Közigazgatási Bíróság előtt. A Szövetségi Közlekedési Minisztériumban látszólag fellélegeztek. A cégek visszakövetelési igényei az Árufuvarozási Szövetségi Hivatallal szemben így eredménytelenek maradtak. Azzal lehet számolni, hogy a Szövetségi Hivatal a jövőben minden igénybejelentőnek egy visszautasító határozatot fog küldeni a megváltozott jogi helyzetre történő hivatkozással.

 

Gál Sándor Gál Sándor A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. WSZL WSZL KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. WSZL WSZL KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft.