Afrikai sertéspestis járvány Lettországban

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása. Az EU Bizottsága és a Lett állat-egészségügyi hatóság tájékoztatást adott ki, Lettország Kraslava kerületben egy állattartó állományában kitört Afrikai sertéspestis járvánnyal, illetve a Belorusz határ melletti Dagda kerületben  három elhullott vaddisznóban igazolt fertőzéssel kapcsolatban.


A kitörés a klasszikus sertéspestis miatt eddig is zárlat alatt álló területeken történt.
Az Unió területére történő behurcolás elkerülése érdekében felhívják a figyelmet a Lettországból visszatérő élőállat-szállító járművek takarításának és fertőtlenítésének határokon történő fokozott ellenőrzésére, illetve nem megfelelő fertőtlenítés esetén annak elvégzésére, ahogy az a 2013/426/EU Bizottsági határozatban is szerepel.

A határozat legutolsó hatályos szövege az alábbi útvonalon érhető el:

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=OJ:JOL_2014_201_R_0011&from=HU
 
Térképek a 3 tagország érintett területeről, illetve az egyes esetek elhelyezkedéséről TÉRKÉP>>


Külön felhívják a figyelmet az állati eredetű termékek személyes szállítmányainak a Közösségbe történő behozataláról
és a 136/2004/EK rendelet módosításáról szóló 206/2009/EK Bizottsági rendeletben (2009. március 5.) foglaltak betartására.

Az EU Bizottság eredeti levele elérhető ITT>>
Lett állat-egészségügyi hatóság eredeti levele megtekinthető ITT>>



Kolesza György Kolesza György Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft.