Német minimálbér – folytatjuk az ellenlobbit Brüsszelben

Az Egyesület tavaly tavaszi brüsszeli demonstrációja és a Juncker-levél után az MKFE az elmúlt hetekben újabb diplomáciai lépéseket tett a MiLoG-ellenes lobbija részeként.

Miután – az őszi találkozókon felhalmozott tagi tapasztalatokra építve – december elején levélben fordultunk az Európai Bizottság szárazföldi közlekedési igazgatójához, Eddy Liegeois január 18-án brüsszeli irodájában fogadta az MKFE főtitkárhelyettesét.

A mintegy egyórás megbeszélésen Csányi Gábor elmondta: növekvő aggodalommal töltenek el bennünket az Európai Unió egyes tagállamaiban már bevezetett vagy rövidesen bevezetésre kerülő protekcionista intézkedések, amelyek ellentétesek az uniós alapelvekkel. Ide sorolható a német minimálbér (MiLoG) is, amely az MKFE álláspontja szerint közvetett tagállami adóként értelmezhető, de más pontokon is szembemegy az uniós elvekkel. A hivatalos magyar állásponttal összhangban az MKFE számára is elfogadhatatlan a kiküldetési (posting) irányelv nemzetközi közúti fuvarozásra kiterjesztett alkalmazása.

Csányi Gábor a találkozón hangsúlyozta, hogy amint egyesületünk nyáron az uniós kötelezettségszegési eljárás megindítását üdvözölte, most annak haladéktalan folytatását, és az ügy Európai Bírósághoz történő eljuttatását sürgeti. Nem változott ugyanis semmi lényegében: a tavaly májusban Németországnak címzett „hivatalos felszólító levél” tartalma nem ismert, így arról is csak pletykákat lehet hallani, hogy milyen irányban keresné a bizottság a megegyezést a megszólított tagállammal.

A németek eközben érezhető nyomást gyakorolnak a magyar fuvarozókra az előírások betartatása terén. Egyelőre csupán figyelmeztetnek, ám indoklással nem támasztják alá, amikor szórványos hatósági megkereséseik nyomán azt állítják, hogy az érintett cég nem felelt meg a MiLoG előírásainak, és éles helyzetben ez – a német megfogalmazás szerint – sok tízezer eurós bírsággal lenne szankcionálható.

Az MKFE főtitkárhelyettese egyértelművé tette Eddy Liegeois számára, hogy a viták során elfogadhatatlan számunkra a sokszor hallható válasz: majd a német bíróságok – nyilván a bírságolásokat követő perek után – megadják a végső választ a vitatott kérdésekben. Egy konkrét bírság esetén ugyanis a jogi helyzet tisztázásáig akár csődbe is mehetnek azok a magyar vállalkozások, amelyeket az említett sok tízezer eurós szankcióval sújtják.

A brüsszeli diplomata válaszmondatai, és sorok közé rejtett üzenetei erősítették egyesületünk meglátását, miszerint számunkra hónapok óta úgy tűnik, hogy a németek egyrészt kiegészítő rendelkezések/értelmezések meghozatalával, másrészt brüsszeli háttér lobbitevékenységgel azon dolgoznak, hogy az eljárás semmiképpen ne jusson el az Európai Bíróságig, vagy akár már az ún. indokolt vélemény szakaszáig se.

Az MKFE képviselője a bizottsági álláspont felpuhulását, az eljárás végigvitelére való elkötelezettség gyengülését érzékelte. Mégpedig a „posting” irányelv miatt, amiről Brüsszelben egyre többen és egyre nyíltabban hangoztatják, hogy annak hatálya alól a közlekedési ágazat nincs kizárva.

(A nemzetközi gépkocsivezetők „kiküldött” munkavállalóként történő kezeléséről tavaly februárban írtunk.)

A hivatalos bizottsági mondatok meglehetősen semmitmondóak; a Bizottság fenntartja álláspontját, hogy a tisztességes szociális előírások és a tisztességes munka- és vállalkozói feltételek közötti egyensúly fenntartásához a MiLoG fuvarozási szektorra való alkalmazásának az EU jogával kompatibilisnek kell lennie, különös tekintettel az áruk és szolgáltatások szabad áramlására. A bejelentési és ellenőrzési követelményekkel kapcsolatos adminisztratív terhek jelentették a „hivatalos felszólító levél” kulcsfontosságú elemét. Amennyiben nem születik rövidesen megoldás a német hatóságokkal közösen, a Bizottság folytatni fogja az uniós eljárást. Csányi Gábor kérdésére, hogy mégis mikor kerülhet erre végre sor, „előbb vagy utóbb” – hangzott a sejtelmes hivatalnoki válasz.

Erősen feltételezhető, hogy a precedensként szolgáló német ügyet a szélesebb kontextusába helyezve, a kiküldetési kérdéskör általános közösségi rendezésével kívánja kezelni az EU – értékelte Csányi Gábor a közlekedési igazgatóval folytatott megbeszélést. – Küszöbön a közlekedési ágazatot is érintő foglalkoztatási mobilitási csomag bejelentése, melynek részeként tervezik a szociális és társadalombiztosítási koordinációról szóló dokumentum, valamint a kiküldött munkavállalókról szóló jogszabály felülvizsgálatát, bevezetve az „azonos munkáért azonos bért” talányos elvét, szándék szerint így elősegítve az EU-ban a munkaerő mobilitását.

 

xxx

 

Tisztelettel kérjük, hogy ha bírságolásról tudomást szereznek – történjék az MKFE-taggal vagy mással –, az esetet az érintettek az összes kapcsolódó bizonyítékával együtt haladéktalanul jelentsék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre eljuttatott e-mail üzenetben.

Emellett ugyancsak a munkánkat segíti, ha akár az ellenőrzési tapasztalataikról, akár veszteségeikről, fuvarpiaci lehetőségeikben elszenvedett hátrányaikról konkrétan tájékoztatják az MKFE-t. Kérjük, használják a fenti kontaktot!

MKFE kommunikáció

Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. STV Kft. STV Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. VERES Kft. VERES Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lévai László Lévai László CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Ivanov György Ivanov György RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szalkai Tamás Szalkai Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. STV Kft. STV Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. VERES Kft. VERES Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lévai László Lévai László CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Ivanov György Ivanov György RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szalkai Tamás Szalkai Tamás KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft.