Átmeneti ellenőrzés a belga-francia határokon

Belgium átmenetileg életbe léptette az úti okmányok ellenőrzését a francia-belga határátkelőkön, annak érdekében, hogy megakadályozzák a menekültek tömeges beáramlását a Calais-ből.

Az ellenőrzéseket hétfőn este kezdték meg, de további szigorításokra kell számítani, mivel állandó jelleggel 250-290 rendőrt vezényelnek a határátkelőkhöz. A kontrollt azokra a stratégiai helyszínekre fogják koncentrálni, amelyeket előszeretettel használnak embercsempészek.


Az ellenőrzések mindaddig érvényben maradnak, amíg azt szükségesnek ítélik a belga hatóságok. Az ügy hátterében a calais-i menekülttábor felszámolása áll: a francia illetékesek bejelentették, hogy a következő 2–3 hétben végleg felszámolják a köznyelvben „Dzsungelként” emlegetett tábort, ahol jelenleg is 2000-3000 menekült él. Ők azok, akik rendszeresen megpróbálnak feljutni az Angliába tartó kamionokra.

Manuel Valls francia miniszterelnök az ügy kapcsán kijelentette: humánus megoldást kell találni az ott élők elhelyezésére. Bernard Cazeneuve belügyminiszter szerint a tábor felszámolására hozott bírósági döntés megerősíti a calais-i migránshelyzet rendezését. Ígérete szerint minden meglévő szálláshelyet fel fognak használni a hatóságok a most ott élők elhelyezésére.

A rendezést követően van remény arra, hogy a Calais környéki autópályákon is megszűnnek a jelenlegi állapotok.

MKFE kommunikáció

LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gál Sándor Gál Sándor TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gál Sándor Gál Sándor TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft.