Határátlépés az orosz-belorusz határon

A Magyarország Moszkvai Nagykövetségének tájékoztatása szerint az Oroszországi Föderáció és a Belorusz Köztársaság közötti államhatáron nincs olyan határátkelőpont, melyen keresztül harmadik országbeli állampolgárok (így EU állampolgárok), gépjárművek, teher-, áru- és élőállat-forgalom beléphetnének az Oroszországi Föderáció területére. Az orosz fél értelmezése szerint a belorusz-orosz határon jelenleg nincs kijelölt nemzetközi határátkelő, mely megfelel a harmadik országbeli állampolgárok beutazásának tilalmáról szóló 1995. évi belorusz-orosz megállapodásnak.
Az orosz fél a korlátozást a belorusz fél által több ország állampolgárai, így az európai uniós állampolgárok számára is biztosított vízummentesség 2017. január 10-i kihirdetését követően kezdte alkalmazni.

Fentiek értelmében továbbra is javasoljuk, hogy az orosz féltől kapott újabb hivatalos tájékoztatásig a kijelölt nemzetközi határátkelő-pontokon (pl. Lettország felől Terehova településnél, vagy a Belorusz Köztársaság felől a belorusz- ukrán – orosz hármas határ, az ún. „Három nővér” határátkelőn) keresztül lépjenek be Oroszországba.

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a belorusz határállomásoktól közvetlenül beszerzett – nem hivatalos – információink szerint, a fenti korlátozásokat a gyakorlatban nem érvényesíti az orosz fél. Kérjük Tagjainkat, hogy amennyiben a fentiektől eltérő információval rendelkeznek, akkor azt jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Köszönjük!


MKFE kommunikáció
Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gál Sándor Gál Sándor Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. WSZL WSZL Kolesza György Kolesza György KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Nagy Imre Nagy Imre Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gál Sándor Gál Sándor Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. WSZL WSZL Kolesza György Kolesza György KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Nagy Imre Nagy Imre Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft