Görögország – tranzitban a 3,5 tonna feletti járművek csak az autópályákat vehetik igénybe!

A görög közlekedésért felelős minisztérium 2016. augusztus 11-én hatályba lépett határozatának értelmében Görögországban 3,5 tonna feletti járművek tranzitfuvarban kizárólag az autópályákon haladhatnak.  Autópályán kívüli utakat, loco fuvarban, a 3,5 tonna megengedett össztömeg feletti járművek csak korlátozottan vehetnek igénybe, a le-, vagy felrakodási hely megközelítése érdekében!

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a több mint 1 éve hatályos szabály betartását az utóbbi időszakban intenzíven ellenőrzik a görög hatóságok.

A 3,5 tonna feletti járművek az autópályán kívüli utakat loco fuvarban csak abban a legkisebb mértékben vehetnek igénybe, amennyiben az a le-, vagy felrakodási helyük megközelítése érdekében szükséges. Ezekben az esetekben a célállomást az autópályáról a lehető legrövidebb útvonalon kell megközelíteni, majd ugyancsak a legközelebbi felhajtónál kell visszatérni az autópályára! Az úticélt a CMR bemutatásával lehet bizonyítani.

Jogsértés esetén a szankció 1.000 EURÓ a fuvarozó cég számára, és 1.000 EURÓ a gépjárművezető számára. A bírság megfizetésének igazolásáig a járművet nem engedik tovább! A miniszteri határozatot 2016. augusztus 11-től kell alkalmazni.

Az MKFE jelezte a görög társegyesületének (OFAE), hogy a hatályban lévő szabály aggályos, mivel a görög közlekedési tárca nem informálta a rendelet tartalmáról a külföldi hatóságokat, fuvarozókat, továbbá a görög utak mellett semmilyen formában nincsenek jelezve a korlátozások. Aggályainkkal a görög társegyesületünk egyetértett – mivel a szabályozás a belföldi fuvarozókra is vonatkozik –, és ígéretet kaptunk arra, hogy az ügy rendezése érdekében lépéseket tesznek a görög hatóságok felé.

Ettől függetlenül a határozat esetleges módosításáig a rendelkezések érvényben vannak, a bírságok elkerülése érdekében be kell tartani a szabályokat.

További információ angol és görög nyelven elérhető ITT>>


MKFE kommunikáció
MG Sped Kft. MG Sped Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Teleki János Teleki János "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre REFLEX Kft. REFLEX Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Teleki János Teleki János "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre REFLEX Kft. REFLEX Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft.