Featured

Bővül a német díjköteles útvonalak hálózata

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjaink, hogy Németországban 2018. 07. 01-től az útdíjköteles járművek útdíjfizetési kötelezettségét kiterjesztik a főútvonalakra is. A törvénymódosítás elsődleges célja, hogy az útdíjbevételekből finanszírozzák a közúthálózati infrastruktúra fenntartását, illetve bővítését. Jelenleg mintegy 15 000 kilométernyi autópálya szakaszon, illetve szövetségi főútvonalon kell útdíjat fizetni, amely 2018. júliusától mintegy 40 000 kilométer szövetségi főútvonallal bővül.



Új rendszer

A Toll Collect folyamatos fejlesztéseket végez, így ennek következtében jövő évben új, központosított rendszer kezdi meg működését, amelynek köszönhetően már nem a fedélzeti egység (OBU) kalkulálja a fizetendő összeget a megtett kilométerek után, hanem egy központi rendszerben végzik el a számítást a fedélzeti egység által beküldött útvonaladatok alapján. Rövid időn belül a fedélzeti egységeket automatikusan átállítják, hogy megfeleljenek az új rendszer követelményeinek.

Fedélzeti egységgel rendelkező ügyfelek

Fontos megjegyezni, hogy azoknak a felhasználóknak, akik jelenleg is beépített fedélzeti egységgel rendelkeznek, semmi teendőjük nincs az OBU-val, nem kell szervizbe vinniük a gépjárművet.

Júliustól annyi fog változni, hogy mozgásban lévő gépjármű esetén az OBU LCD kijelzőjén a tengelyszám, „DE” – Németország országkódja és a regisztrált gépjármű megengedett legnagyobb össztömege fog megjelenni. Emellett fontos változás, hogy a jelenleg bizonyos útszakaszok megtétele után hallható hangjelzés, illetve az adott szakaszra kalkulált útdíj visszajelzése megszűnik.

A fedélzeti egységen található zöld LED továbbra is az OBU működéséről ad tájékoztatást a gépjárművezetőnek.

További hasznos információkat találnak IDE KATTINTVA>>, továbbá a Toll Collect ügyfélszolgálatán az alábbi külföldről hívható telefonszámon: 008000 22 22 628


Fedélzeti egységgel nem rendelkező ügyfelek

A fedélzeti egységgel nem rendelkező ügyfeleknek a Toll Collect egy új alkalmazást tesz elérhetővé, amelyet tableten, okostelefonon lehet használni (Andorid, iOS, Windows Phone), illetve egyszerűsíti az online felületen történő bejelentést. Ezen kívül 1 100 darab új terminált helyeznek el, elsősorban a határszakaszokon, nagyobb benzinkutakon, kamionparkolókban, amelyekkel párhuzamosan a régi terminálokat fokozatosan megszüntetik.


Új szolgáltatások

Egy új szolgáltatás is megjelenik, amely elsősorban a nem regisztrált ügyfeleknek nyújt segítséget. Egy felhasználói fiók létrehozásával a járműveket regisztrálni lehet, így a későbbiekben nem kell begépelni a rendszámokat, tehergépjármű adatokat, és a rendszer arra is alkalmas lesz, hogy a leggyakrabban használt útvonalakt tárolja.

Ezen túl egy újabb fizetési mód is elérhetővé válik a„paysafecard” alkalmazásával. Ezek pénzzel előre feltöltött kártyák, amelyeket készpénzért lehet megvásárolni benzinkutakon, postahivatalokban, trafikokban, majd felhasználhatók az online fizetésnél.  A rendszer 800 darab új termináljánál pedig továbbra is lehet majd készpénzzel fizetni.

 

MKFE kommunikáció

GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Teleki János Teleki János KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VERES Kft. VERES Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Teleki János Teleki János KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VERES Kft. VERES Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft