Elektronikus vámzár oroszországi alkalmazásának tervezete

Tisztelt TIR Felhasználó Fuvarozók!

 

Az IRU-tól kapott információ alapján az alábbi, az oroszországi árufuvarozást érintő, várható változásról tájékoztatjuk Önöket:

2018. január 19-én Oroszország Kormánya nyilvános konzultációt kezdeményezett  a 127- Ф3 számú, 1998. 07. 24-i keltű szövetségi törvény „A nemzetközi közúti fuvarozás állami ellenőrzéséről és a be nem tartásáért való felelősségről” módosítási tervezetéről.

A javasolt módosítások előrevetítik egy, az Oroszországi Föderáció területén végrehajtott közúton vagy vasúton történő nemzetközi áruszállítás ellenőrzésére szolgáló nemzeti nyomon követési rendszer létrehozását. A jogszabályba bevezetésre kerül az elektronikus azonosítók (navigációs zárak) fogalma. A módosítás "az áruk Orosz Föderáció területén történő tranzitja során a jármű útvonalára, valamint az eszköz sérülésmentességére vonatkozó információkat a nyomon követő rendszer felé továbbító, a globális navigációs műholdrendszer (GLONASS) technológiájával működő eszközök”-re hivatkozik. A törvényi szabályozás 2018. július 1-től léphet életbe.

A módosítás tervezet szerint (a 127- Ф3 számú szövetségi törvény 5. cikkének kiegészítése) az elektronikus azonosítók (navigációs zárak) bevezetésének célja egy, a szövetségi tranzit áruforgalmat ellenőrző rendszer létesítése.

Az ilyen típusú zárak használata minden, az Orosz Föderáció területén tranzitban áthaladó közúti és vasúti szállítmány esetében kötelező lesz. A navigációs zárak felhelyezésére és eltávolítására az orosz be- és kiléptető állomásokon kerül sor, beleértve a belorusz-orosz és kazah-orosz határokat is. Az eljárás elvégzésére kijelölt közúti  ellenőrzőpontokat, csakúgy, mint a vasútállomásokon levő állandó, vagy mobil vasúti ellenőrzőpontokat, az orosz kormányzat határozza meg.

A javasolt módosítások szerint az elektronikus zárak „engedélyezett fuvarozók” általi felhelyezése és eltávolítása a feladó vagy címzett költségére történik.

Az elektronikus zárak rendszere kompatibilis lesz az Oroszország szövetségi útjain közlekedő nehéz gépjárművek által használt „Platon” útdíj fizető rendszerrel.

A fent említett módosítások kiegészítéseként az orosz kormány szintén nyilvános konzultációra nyújtotta be a szabálysértési kódex módosítási tervezetét, amely az elektronikus zárak használatára vonatkozó szabályok megsértésére vonatkozó közigazgatási bírságokat vezeti be, az alábbiak szerint:

  • hivatalos személyek, magánvállalkozók és gépjárművezetők számára – RUB 100.000 - 150.000
  • jogi személyek számára – RUB 150.000 – 250.000

Az IRU számára elérhető információk szerint a fuvarozóknak körülbelül RUB 1000/nap mértékű bérleti díjat kell fizetni az e-zár után, illetve minden egyes zár után RUB 30.000 – 35.000 összegű letétet kell elhelyezni. A fentiekben leírt e-zárak új jogi környezetben való használatára vonatkozó használati feltételeket még nem közölték, de az intézkedéssel nyilvánvalóan egy újabb akadályt gördítenek az árufuvarozás útjába és emelkedni fognak a fuvarozás költségei.
Az IRU megállapítása szerint a 127- Ф3 számú szövetségi törvény módosításának jelenlegi verziójával javasolt intézkedés nem tűnik hatékony eszköznek a fuvarozás biztonságának javítására vagy a vámkockázat csökkentésére. Valójában eltúlzott, a szükséges idő és a költségek növekedéséhez vezet, különösen a szállítási tevékenységet közép-Ázsia felé végző fuvarozók számára. Ebben a szakaszban az IRU elemzi a jelenlegi módosításokat, és a nyilvános viták, valamint a szabályozási hatásvizsgálat során benyújtja észrevételeit.

A törvény módosításának tervezete az alábbi linken érhető el:
127- Ф3 számú szövetségi törvény módosításának tervezete

Az üggyel kapcsolatos minden további információt azonnal továbbítunk Önök felé.

 

MKFE

vám szakterület

EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. WSZL WSZL Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés STV Kft. STV Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. WSZL WSZL Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés STV Kft. STV Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft.