Featured

Mobilitási Csomag: leszavazta az Európai Parlament a közúti fuvarozásra vonatkozó javaslatokat, a javaslatok újra a közlekedési szakbizottság előtt vannak

Az EP képviselők a mai szavazáson elutasították a közúti fuvarozásról szóló „mobilitási csomag” javasolt változtatásait, és visszaküldték a javaslatot a közlekedési szakbizottságba, ahol elő kell készíteni egy újabb, az EP által elfogadható csomagot.

Az EP ma kiadott közleménye szerint a szerdai szavazás során a Parlament elutasította a közlekedési és idegenforgalmi szakbizottság (TRAN) azon módosításait, amelyek a közúti fuvarozók pihenőidejére, a kabotázsra és a dolgozók kiküldetésére vonatkozó rendeletjavaslatokat kívánták javítani.

„Most láthatjuk, igazán, hogy mivel is állunk szemben – kommentálta a Parlament mai döntését Deli Andor néppárti képviselő. – A mai plenáris szavazás felülírta azt a fáradságos munkával elért kompromisszumot, amelyet a TRAN-ban sikerült kidolgozni a Mobilitási Csomag három fő dossziéjában. Az európai értékek legnagyobb szószólói ma szavazatukkal hatalmas csapást mértek a szolgáltatások és az áruk szabad mozgásának uniós alapelveire és bebizonyították, hogy az EU belső piacának egysége sem szent a számukra. Mindeközben veszélyeztetik az európai ipar versenykésességét, a fuvarozó vállalkozásokat és munkahelyek tízezreit.”

A képviselő hozzáteszi: „Elkeserítő, hogy milyen vehemenciával küzdöttek egyes tagállamok képviselői az ellen, hogy megmaradjon az európai közlekedési piac egysége. Szem elől tévesztették nemcsak több millió közúti közlekedésben dolgozó polgár érdekeit, hanem semmibe vették az európai ipar és érdekképviseleti szervezetek véleményét is. Végső soron mindnyájan megisszuk ennek levét, hiszen a túlbürokratizált, jelentős adminisztratív többletteherrel járó előírások az árak emelkedéséhez és a közlekedési szektoron belül tapasztalható visszaeséshez vezetnek majd. Miközben Európa-szerte már most is hatalmas sofőrhiány tapasztalható.”

Deli Andor ugyanakkor kiemelte, hogy a Parlament döntése után a munka ismét a közlekedési szakbizottságban folytatódik, ahol a továbbra is egy olyan végső uniós jogszabály előkészítésére tesznek erőfeszítéseket, amely a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi a magyar, illetve a kelet-közép európai fuvarozók érdekeit.

„Azonban nagyon nehéz lesz a ma elutasított kompromisszumnál jobb és mindenki számára elfogadható szöveggel előállni” – tette hozzá Deli Andor, a csomag magyar felelőse.

A szavazásra bocsátott dossziék:

Gépjármű-adóztatás: a nehéz tehergépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjak
Jelentés a nehéz tehergépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló 1999/62/EK irányelvnek a gépjármű-adóztatásra vonatkozó egyes rendelkezések tekintetében történő módosításáról szóló tanácsi irányelvre irányuló javaslatról

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

Végrehajtási követelmények és a közúti szállítási ágazatban dolgozó járművezetők kiküldetésére vonatkozó különös szabályok
Jelentés a 2006/22/EK irányelvnek a végrehajtási követelmények tekintetében történő módosításáról, valamint a 96/71/EK irányelvhez és a 2014/67/EU irányelvhez kapcsolódóan a közúti szállítási ágazatban dolgozó járművezetők kiküldetésére vonatkozó különös szabályok meghatározásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

Napi és heti vezetési idő, minimum szünetek és pihenőidők, valamint a menetíró készülékkel történő helymeghatározás
Jelentés az 561/2006/EK rendeletnek a maximális napi és heti vezetési időre, a minimum szünetekre, napi és heti pihenőidőre vonatkozó minimumkövetelmények tekintetében és a 165/2014/EU rendeletnek a menetíró készülékkel történő helymeghatározás tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

Alkalmazkodás a közúti szállítási ágazati fejleményekhez
Jelentés az 1071/2009/EK rendelet és az 1072/2009/EK rendelet ágazati fejleményekre tekintettel történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság



MKFE kommunikáció

Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NTS Kft. NTS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. VERES Kft. VERES Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. REFLEX Kft. REFLEX Kft. STV Kft. STV Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NTS Kft. NTS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. VERES Kft. VERES Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. REFLEX Kft. REFLEX Kft. STV Kft. STV Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft.