Beszámoló a török - magyar közúti vegyesbizottsági ülésről

Szeptember 4-5-e között a törökországi Izmirben lezajlott a török-magyar vegyesbizottsági ülés, amelyen az MKFE-t Tóth István képviselte. Az ülés jegyzőkönyv aláírásával zárult, amelyben kontingensen felüli 5.000 tranzitengedélyt kapott a török fél, s további 1.000 db engedély átadását helyezték kilátásba, amelyet felsővezetői jóváhagyáshoz kötötték. Az MKFE a további ezer engedély átadásának lehetőségével nem ért egyet, ezért levélben jelezte Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak, hogy ne hagyja jóvá a plusz tranzitengedélyek átadását. A török fél az ülést megelőzően 20.000 db tranzitengedélyre adta le igényét, ugyanis elmondásuk szerint pár héten belül az összes 2018-ra átadott engedélyük elfogy, ezért nem tudják majd a fuvarfeladatokat teljesíteni. Ez az igény az ülés kezdetére csökkent, 15 750 darabra, amit a magyar delegációvezető, Kovács Kornél, az Innovációs és Technológiai Minisztérium osztályvezetője elutasított, és 2.000 db tranzitengedély átadását ajánlotta fel.

A törökök meglátása szerint a tranzitengedélyek nincsenek hatással a magyar fuvarozókra, így értetlenségüknek adtak hangot, hogy miért nem juthatnak több tranzit engedélyhez. Felajánlották, hogy a többlet tranzitengedélyért cserébe csökkentenék a loco engedélyeik számát, itt viszont azt is megemlítették, hogy várhatóan nem a magyar, hanem a 3. országos fuvarozók járnának jól ezzel a változtatással.

Látva, hogy nem közelednek az álláspontok, az ülés első napját követően az MKFE képviselője – egyeztetve az MKFE Engedélygazdálkodási Munkacsoportjával –, azt a javaslatot tette, hogy adjunk át 2018-ra kontingensen felül 5.000 db tranzitengedélyt, de úgy, hogy a törökök 2019-re nem vesznek fel Magyarországon is érvényes CEMT-engedélyt, illetve korlátozzák a harmadik országos fuvarozóknak a két ország viszonyában végzett munkáját. Mindezt úgy, hogy az engedélycserére negyedévenként kerülne sor. Amennyiben a fenti szabályok megsértését észlelnék a magyar ellenőrző hatóságok, visszaállna a korábbi engedélymennyiség. A török fél ezt az ajánlatot sem fogadta el, továbbra is több engedélyre tartott igényt.

Az ülés második napja hosszas egyeztetések után végül megállapodással zárult, a felek megegyeztek az idei kontingensben, valamint a többlet tranzitengedélyek számát illetően is.


A 2018-as végleges engedélykontingens az alábbi, ami megegyezik a 2019. évi előzetes engedélykontingenssel.

 

Magyar fél részére

Török fél részére

loco

3.000 db

3.000 db

tranzit

15.000 db

36.000 db

3. országos

8.000 db

1.000 db

összesen

26.000 db

40.000 db


A többletengedélyeket illetően az a megállapodás született, hogy a magyar fél 5.000 db tranzitengedélyt ad át, valamint felsővezetői jóváhagyást követően további 1.000 db-ot helyezett kilátásba. Tóth István kérte, hogy kerüljön bele a jegyzőkönyvbe az, hogy az MKFE a további 1000 db engedély átadásával nem ért egyet, ebben a formában nem támogatja a jegyzőkönyv aláírását, amire viszont nem került sor. Álláspontunk nyomatékosítása érdekében levélben kértük Mosóczi László közlekedésért felelős államtitkártól, hogy a 1.000 db tranzitengedély átadását nem támogassa. Mosóczi Lászlónak írt levelünket  

olvashatja.

A többlet engedélyeken túl a jegyzőkönyv még tartalmazza, hogy a felek megvizsgálják a harmadik országos fuvarozók korlátozásának lehetőségeit, valamint a Magyarország területén érvényes CEMT engedélyek felhasználását.

A következő ülésre várhatóan 2019. első felében, Budapesten kerül sor.

 

MKFE kommunikáció

Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. WSZL WSZL BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kolesza György Kolesza György Sascamion Kft. Sascamion Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. WSZL WSZL BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kolesza György Kolesza György Sascamion Kft. Sascamion Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás