Tüntetések várhatók Franciaországban november 17-én

Franciaország: tüntetések és útlezárások szakíthatják meg az autópályák forgalmát 2018. november 17-én!


Franciaországban, az ország egész területén tüntetések és útlezárások szakíthatják meg az autópályák forgalmát 2018. november 17-én, reggel 8-tól.

A gázolaj adójának emelkedése miatt tüntetésekre és úttorlaszokra lehet számítani az autópályákon Franciaország egész területén november 17-én reggel 8 órától, határozatlan ideig.

A francia társegyesületünk információi szerint a megmozdulás szervezői nem ismertek, a tüntetés nem engedélyezett, az illetékes hatóságok pedig előre jelezték, hogy szankciókkal lépnek fel az úttorlaszok esetén. Ennek ellenére jelentős fennakadásokra lehet számítani.

A szervezők egy weboldalt is létrehoztak, amelyen folyamatosan frissítik a lezárásokkal kapcsolatos információkat (francia nyelven).

https://www.blocage17novembre.com/

Mint ismeretes a francia kormány az Emmanuel Macron államfő programjában meghirdetett „ökológiai átmenet” jegyében megemelte a dízel korábban kedvező adóját. A drágulást részben a kőolaj világpiaci árának emelkedésével indokolták, de a francia kormány másik célja a dízelüzemű motorok fokozatos kiszorítása. Ezek a francia gépkocsipark nagyjából 80 százalékát teszik ki, ezért váltott ki az intézkedés országos mértékű felháborodást.

MKFE Kommunikáció

 

Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft.