GEN2 tachográfos járművek közlekedése EU-n kívül

Az Európai Unió területén 2019. június 15. után első alkalommal forgalomba helyezett tehergépjárműveknek és autóbuszoknak már második generációs (GEN2) digitális tachográfokkal kell rendelkezniük. Ez a kötelezettség az unió minden tagállamára érvényes, viszont az EU-n kívüli államokra a szabály egyelőre nem alkalmazható, ugyanis még nem született meg az ehhez szükséges AETR-egyezmény módosítása.

Az Európai Unión kívüli honosságú járműveknél a GEN2 tachográf egyelőre tehát nem követelmény, hiszen a kötelezettség megállapításául szolgáló AETR-egyezmény módosításában a tagállamok egyelőre nem jutottak dűlőre, megvitatása jelenleg is zajlik. Az egyezmény módosításának elmaradása viszont nemcsak azt jelenti, hogy az unión kívüli új járműveket nem kell GEN2 tachográffal felszerelni, hanem azt is, hogy a harmadik országokban közlekedő járművek – egyelőre meg nem erősített információk szerint – nem lehetnek GEN2 tachográffal felszerelve.


Az IRU nemzetközi szervezetünk megkereste az EU-n kívüli AETR-tagállamokat annak tisztázása érdekében, hogy mely országok azok, ahol a jelenlegi jogszabályi környezet ellenére a GEN2 tachográffal felszerelt járművek közlekedését elfogadják, és melyek azok az országok, ahol nem. Amennyiben a megkérdezett országoktól megérkeznek a hivatalos válaszok, az IRU összefoglaló tájékoztatást fog kiadni az érdekképviseletek részére, amelyet tagjainknak honlapunkon közzé fogunk tenni.


Amíg az IRU hivatalos tájékoztatása nem jut el Egyesületünkhöz, addig kérjük tagjainkat, hogy lehetőség szerint az unión kívüli országokba a régi típusú, GEN1 digitális tachográfokkal felszerelt járművekkel közlekedjenek.

MKFE Kommunikáció

Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Végvári András Végvári András GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Végvári András Végvári András GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft.